A Kereszténydemokrata Néppárt szerint Pozsgay Imre felismerte a szocialista-kommunista rezsim hibáit, és mert új utakon haladni. A KDNP pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, megrendüléssel fogadták halálának hírét és személyében tisztességes politikustól búcsúznak.
Kormány: vitathatatlan szerepe volt a rendszerváltásban
Pozsgay Imrének vitathatatlan szerepe volt a rendszerváltásban, a kommunista és szocialista pártban betöltött jelentős szerepe ellenére mindig fontosnak tartotta az ország és a magyar emberek sorsát – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Az MTI-hez pénteken megküldött részvétnyilvánításban azt írták: amikor egy nemzeti ügy szólította, félre tudta tenni a pártpolitikát,
másokkal együtt részt vett Magyarország alaptörvényének kidolgozásában is.
Tisztelettel búcsúzunk Pozsgay Imrétől és őszinte részvéttel osztozunk a család bánatában – olvasható a részvétnyilvánításban.
Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár életének nyolcvanharmadik évében pénteken hunyt el. 1976-80-ig kulturális, 1980-82-ig művelődési miniszter volt, a kormányba 1988-ban került újra államminiszterként. 1989 januárjában, a pártvezetők közül elsőként, az 1956-os forradalmat népfölkelésnek nevezte. 1989 augusztusában ott volt a soproni páneurópai pikniken, amelynek keretében több száz keletnémet jutott ki Nyugatra. |