A KDNP szolidáris Tőkés Lászlóval

A Kereszténydemokrata Néppárt felháborodásának hangot adva, szolidaritását fejezi ki Tőkés Lászlóval, az őt ért nemtelen támadások miatt. A pártpolitikának felül kell emelkednie saját érdekein a református püspök és európai parlamenti képviselő személyének megítélésében. Akik Tőkés Lászlót támadják, az erdélyi magyarságot támadják. Akik kiállnak az erdélyi magyarság mellett, álljanak ki Tőkés László személye mellett is.

Túllépve a politikai megosztottságon, mindenki számára nyilvánvaló kell legyen, Tőkés László a temesvári forradalom megkerülhetetlen szereplője. Az ő támadása egyben az 1989-es forradalom és a rendszerváltozás megtagadását jelenti. Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.

A KDNP, mint az Európai Néppárt tagja szolidaritását fejezi ki Tőkés Lászlóval és ezt határozottan elvárja más néppárti politikai szereplőktől is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!