Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője közleményben figyelmeztette az MSZP-t, hogy népszerűséghajhászás közben ne állítson valótlanságot az ő és pártja kijelentéseiről. Leszögezte, hogy a KDNP támogatja a bérpótlék emelését, de még ennél is fontosabbnak tartja a béremelést. A politikus emlékeztetett, hogy a szabad vasárnap bevezetésekor az évi öt nyitvatartási napon dolgozók részére éppen ő kezdeményezte a 100 %-os bérpótlék bevezetését.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye
Válasz az MSZP közleményére
Nem az a baj, ha valaki növelni szeretné népszerűségét, hanem az, ha ezt megtévesztő módon teszi. Természetesen támogatjuk a bérpótlék emelését, de ennél is fontosabbnak tartjuk a béremelést, hiszen ez többet ér. Emlékeztetek arra, hogy a szabad vasárnap bevezetésekor az évi öt nyitvatartási napon dolgozók részére magam kezdeményeztem a 100 %-os bérpótlék bevezetését.
Ha már a kereskedelmi dolgozókat az önök által is támogatott parlamenti döntéssel újból vasárnapi munkára kényszerítik, tegyünk meg mindent kiszolgáltatottságuk enyhítésére! Ez több konkrét lépést igényel, amit lehetőség szerint a munkaadók, a szakszervezetek és a politika képviselőinek együttműködésével szükséges megvalósítani.
Harrach Péter
Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)