A KDNP támogatja Matolcsy György kinevezését

Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a kormányfő döntését, amellyel Matolcsy Györgyöt javasolja jegybankelnöknek. A kisebbik kormánypárt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a hazai gazdaság stabil és kiszámítható működéséhez elengedhetetlen egy korrekt együttműködés a nemzeti bank és a kormányzati szereplők között. Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli az MNB élére, akit Varga Mihály vált a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

Minderre garancia lehet Varga Mihály személye is, aki továbbra is a magyar emberek érdekeit tartja majd szem előtt, miközben az EU támasztotta elvárásoknak képes lesz megfelelni az ország – olvasható a KDNP állásfoglalásában.   

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli az MNB élére, akit Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter vált a Nemzetgazdasági Minisztérium élén.

„Miután a jegybank független, és a függetlenségét nem szabad megkérdőjelezni, ezért csak egyetlen lehetőség van arra, hogy a jegybank képes legyen a gazdaságpolitika egészében elhelyezni a működését. Ez csak akkor lehetséges, ha egy kormányzati munkát már közelről látott, tapasztalt és azt vezetett embert kérünk fel jegybankelnöknek” – fejtette ki, azzal összegezve, hogy szerinte stabilitás és kiszámíthatóság akkor áll elő, ha kormányzati tapasztalattal rendelkező embert kér fel a központi bank élére.

Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy a Matolcsy György jegybankelnökké jelölése nyomán megüresedő nemzetgazdasági miniszteri posztra Varga Mihály eddig tárca nélküli minisztert kérte fel. Arra a kérdésre, hogy mi lesz Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős posztjával, a miniszterelnök azt válaszolta: „az most annyira elvékonyodott már, hogy belefér a miniszteri munkakörébe”.

Megjegyezte, szerinte a jegybankelnöknek és a gazdasági miniszternek van szerepe abban, hogy feloldja a bankok és a vállalkozások között fennálló ellentmondást, amely abból fakad, hogy míg a pénzintézetek azt mondják, ők az elmúlt időszakban is kínáltak olcsó hiteleket, csak nem volt rá megfelelő jelentkező, addig a cégek azt állítják, ők tele vannak sikeres ötletekkel, de nem kapnak kölcsönt jó feltételekkel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!