A Kereszténydemokrata Néppárt egy jól vezetett, szervezett és eszmeileg megalapozott szövetség tagja - mondta a KDNP parlamenti frakcióvezetője Kunszentmártonban. Harrach Péter a KDNP újraalakításának 25. évfordulójára emlékezve a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kerekasztal-beszélgetése előtt tartott sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy ebben a szövetségben a Fidesz a nagy néppárt, a KDNP a kicsi, de világnézetileg erős párt szerepét tölti be.
„Olyan elnöke van a Fidesznek, illetve olyan miniszterelnöke Magyarországnak, aki nemcsak politikus, hanem államférfi is” – emelte ki Harrach Péter. Ez hiányzik a baloldalon, ahol a vezetési válság mellett identitásválság is van, már nem a munkavállalók, hanem a munkaadók érdekeit képviselik, gazdag vállalkozók állnak a szocialista párt élén – mondta.
A baloldal szétesésének okai között – tette hozzá – „egy személyt is említhetnék, akinek nem feltétlenül érdemes a nevét kimondani, ő egy színészi képességekkel megáldott hatalomtechnikus, akinek sikerült szétvernie a saját pártját is".