A KDNP visszautasítja a gyanúsítgatást

A Kereszténydemokrata Néppárt képviselői határozottan visszautasítják a Molnár Csaba független képviselő levelében sugalmazott vádakat. A trafikpályázatokkal kapcsolatos rágalmak éppen azt bizonyítják, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok politikusai milyen módszerekkel igyekezhettek befolyásolni az általuk meghirdetett pályázatokat. Molnár Csaba is magából indul ki, amikor azt firtatja, hogy ki vett részt hivatalosan, vagy informálisan módon a pályázat kiírásában.

Valójában a szocialista mutyizás utólagos bizonyítéka, hogy a pályázat kívánatos eredményét milyen módon gondolja elérni Gyurcsány Ferenc képviselője. Árulkodó, hogy – talán éppen saját szocialista gyakorlatuk alapján - olyan megbeszélésekre gondol, amely a pályázatok kimenetelének befolyásolására irányult volna. A KDNP visszautasít mindennemű gyanúsítgatást. Molnár Csaba levele jól mutatja, milyen módszerekkel folyatták ki a szocialista nagytőkések és politikusok a pályázati pénzek milliárdjait 2010 előtt. A KDNP ezért magától Molnár Csabától vár választ arra, hogyan tűntek el a közpénzek az előző 8 év mutyikirálysága alatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!