Át kell alakítani a végrehajtási törvényt, hiszen jelenleg a végrehajtás alá vont személynek szinte semmilyen joga nem érvényesül – ez az egyöntetű vélemény alakult ki a végrehajtási eljárások során tapasztalható visszásságokról tartott egyeztetésen, amelyen Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője civilszervezetek vezetőivel találkozott. Meg kellene valósítani többek között a végrehajtási eljárás díjának csökkentését és a végrehajtással kapcsolatos belső ellenőrzés biztosítását.
A civilszervezetek konkrét esetek alapján tájékoztatták Harrach Pétert a végrehajtási eljárás alá került családok kiszolgáltatott helyzetéről és a végrehajtói díjak irreális mértékéről. Szóba kerültek a törvénytelenül alkalmazott inkasszók és letiltások is. A civilszervezetek szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a végrehajtás jogi menetéből a tulajdonost sok esetben kihagyják, a tartozást a feje felett adják-veszik, amire a végrehajtók tucatnyi jogcímen ráteszik a költségeiket, így az tetemesen növekszik. Az árverezésre került ingatlan eladási ára és a követelés közt fennmaradó összeget a tulajdonos nem kapja meg. A bankok rendszerint nem fogadják el a tulajdonos által ajánlott vevőt, holott erre törvény kötelezi őket. A civilek szerint a büntetési tételek is túl magasak a fizetésekhez képest.
Harrach Péter és a civilek is úgy látják, hogy át kell alakítani a végrehajtási törvényt, hiszen jelenleg a végrehajtás alá vont személynek szinte semmilyen joga nem érvényesül. Meg kellene valósítani a végrehajtási eljárás díjának csökkentését és maximálását 2,5 százalékban, a végrehajtással kapcsolatos belső ellenőrzés biztosítását, a végrehajtási folyamat pontos elszámolását. Fontos lenne a végrehajtást végző személy megfelelő végzettsége, esetleg köztisztviselői jogállása.