Tíz év óta először nőtt a fiatalok foglalkoztatottsága – jelentette ki Orbán Viktor az Országházban. A kormányfő a tavalyi nemzetközi diákolimpiákon eredményesen szereplő magyar diákok és tanáraik tiszteletére rendezett ünnepségen mondta ezt, ahol kitüntetéseket adott át. Beszédében a miniszterelnök kiemelte, a magyar sikerek azt bizonyítják, hogy a sokszor lesajnált magyar oktatási rendszer még mindig képes lépést tartani a világ élvonalával.
Ugyanakkor éppen a diákolimpiákon sikereket elérő tanulók példáját nevezte a legerősebb érvnek arra, hogy „ha eredményt és sikert akarsz, nem hagyatkozhatsz az unott napi rutinra”.
Legyen érdemes Magyarországra hazajönni!
Minden nemzedék legalább egyszer, „már ha hagyták”, nyakába vette a világot, tanult, dolgozott, lehúzta a diák- és inaséveit külföldön, majd feltette magának a kérdést: van-e értelme hazajönni, hazahozni a kint szerzett tudást. „Én hazajöttem, de éppen azt a célt tűztem ki magam elé, hogy Magyarországot, ha törik, ha szakad, olyan országgá tegyük, ahová haza lehet jönni, (...) sőt ahová érdemes is hazajönni” – fejtette ki Orbán Viktor.
Kormánya is azért dolgozik – folytatta, utalva Széchenyi István szavaira –, hogy „magyarnak lenni ne csak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is legyen a következő évtizedekben”, találjon lehetőséget Magyarországon minden fiatal.
Embert próbáló kihívás az országot a lehetőségek földjévé tenni
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy embert próbáló kihívás egy „lerongyolódott és kifosztott országot” a lehetőségek földjévé tenni. Az első lépések azonban már megszülettek – mondta, kiemelve ezek közül, s biztatónak is nevezve egyúttal, hogy „tíz éve nem volt olyan, hogy a fiatalok és a nők foglalkoztatottsága Magyarországon nőtt volna”.
Az ország előnyére változott, kiáll magáért, megvívja a vitákat, ha kell, összefog, és cselekszik – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint „végre kezd megjönni a magyar önbizalma”, Magyarország pedig ígéretes és szép jövő előtt áll.
Felívelő időszak következik
Orbán Viktor úgy fogalmazott, egy felívelő időszak következik Magyarország és talán Európa életében is, meggyőződése, hogy „a magyar szellem és a magyar tudás számára komoly lehetőségek nyílnak meg”.
Szavait azzal zárta: magyarnak lenni Európában és a Kárpát-medencében történelmi feladvány, amelyet minden nemzedéknek magának kell megoldania. „Izgatottan várjuk az önök megfejtését” – mondta hallgatóságának.
A kormányfő beszédét követően Balog Zoltán erőforrás-miniszterrel adta át az elismeréseket a 2013-as – kémiai, fizikai, biológiai, matematikai, földrajzi, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, valamint informatikai – diákolimpiákon sikereket elérő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak.