A kereszténydemokraták is szervezetten vesznek részt az aláírásgyűjtésben

A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Központjában november 14-én került sor a megyei szervezők aktuális találkozójára, amelynek fő témája a kötelező betelepítési kvóta bevezetése elleni aláírásgyűjtésben való részvétel volt.

A megyei szervezők a találkozón Gaal Gergely adminisztratív vezető irányításával a pártszervezéssel kapcsolatos időszerű feladatokat beszélték meg.

Az összejövetel elején Harsányi Lászlóné gazdasági vezető a helyi és megyei szervezetek elszámolási rendjéről és egyéb, a szabályszerű gazdasági működéshez kapcsolódó technikai kérdésekről tartott tájékoztatást.

Hargitai János ügyvezető alelnök iránymutatása alapján, a szoros szövetségesi együttműködés jegyében a kereszténydemokrata aktivisták is szervezetten segítik az aláírásgyűjtést kezdeményező Fidesz munkáját.

A szervezők megismerték egy biztonságos belső kommunikációs rendszer, az úgynevezett CAP működését is. Ezentúl a KDNP központ és a megyei szervezők közötti kommunikáció ennek a rendszernek a segítségével zajlik majd.

A baráti légkörben lezajlott, jó hangulatú és hatékony eszmecserén a megyei szervezők egymás számára is kölcsönösen átadták szervezési tapasztalataikat, és lehetőség volt a felmerült kérdések megvitatására is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!