Levelet küldött a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének megköszönve, hogy egyértelműen és határozottan kiállt az élet védelme mellett, amikor az abortusztabletta bevezetésének elutasításáról nyilatkozott. Az Osztie Zoltán elnök és Csorba Gábor társelnök szignálta levél kiemeli, hogy a jelenlegi helyzetben az élet melletti nyílt kiállás bátorságot és lelkierőt igényel.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének levele:
Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr!
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöksége és tagsága nevében elismerésünket fejezzük ki és köszönjük Önnek, hogy egyértelműen és határozottan kiállt az élet védelme mellett, amikor az abortusztabletta bevezetésének elutasításáról nyilatkozott. Olyan történelmi időket élünk, amikor a természetes, emberi, józan ítélőképességét elveszítő Európában a vadliberális média- és pénzvilág által irányított folyamatokkal szembeni, az élet melletti nyílt állásfoglalás és tevékenység, hitünk megvallása, bátorságot, lelkierőt igényel.
Hűen az Isten törvényéhez, a természetjoghoz, a Magyar Alkotmányhoz a KÉSZ is minden eszközt megragad, hogy az alapvető emberi jogokért, így a magzati élet védelméért szót emeljen, és bármi módon ezekért a célokért, másokkal együttműködve is, tevékenyen munkálkodjon. Reméljük, hogy a Magyar Parlament és a kormány a törvénykezési és végrehajtási szakaszokban hatékonyan tud dolgozni a jövőben is a fenti célokért úgy, hogy se magán-, se állami kórházakban ne legyen lehetőség az emberi élet kioltására!
További munkájához a Szentlélek ajándékait kívánva Önnek, munkatársainak, a KDNP frakciójának és tagságának, üdvözlettel:
Kelt: Budapesten, 2012 pünkösdjén
dr. Osztie Zoltán
elnök
Csorba Gábor
társelnök