A keresztényeknek sürgetően át kell érezniük, hogy milyen nagy szükségük van az egységre – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahét ünnepi országos nyitó istentiszteletén vasárnap Budapesten, a Fasori evangélikus templomban. Steinbach József, a MEÖT elnöke, református püspök kiemelte: az ökumenikus imahét üzenete, hogy egyenrangú partnerekként beszélgessünk egymással.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa rendezvényén Erdő Péter kiemelte: a keresztényeknél is jobban rászorul az egységre a nem hívő világ, „korunk és a világ állapota pedig megkívánja, hogy újra átérezzük missziós küldetésünket, hitünk továbbadásának vágyát és örömét”. Ezért is fontos keresztények egysége – mondta a bíboros. Erdő Péter rámutatott: ahogyan az emmauszi tanítványok találkoztak Jézussal, úgy kell minden idők hívő emberének találkoznia a feltámadott Jézussal. A bíboros utalt arra: „a Krisztussal való találkozás eredménye az, hogy az ember megváltozik”.
Steinbach József, a MEÖT elnöke, református püspök kiemelte: az ökumenikus imahét üzenete, hogy egyenrangú partnerekként beszélgessünk egymással. Mint mondta, az igazi párbeszéd az, amikor az egyik ember figyel a másikra, s az eredményes párbeszéd alapja az, hogy „gyorsnak kell lenni a hallásra”. Igehirdetésében beszélt arról is, hogy a híveknek a hittételeken felülemelkedve kell „együtt áldani az Urat”. Együtt kell azt is megvallani, hogy Isten az atyja Jézusnak – állapította meg. A MEÖT elnöke azt mondta, a keresztények „együtt emlékeznek az Úr hatalmas tetteire, mert a keresztények emlékező közösség”. Emlékeztetett arra, hogy „Isten legnagyobb tette, amit az ő egyszülött fiával cselekedett velünk”, és ezt a gyermekeknek, unokáknak tovább kell adni, annak ellenére, hogy a keresztény egyházak Európában „hagyománytörésben élnek”, mert „elfelejtették az örömhírt továbbadni”.
Az istentisztelet liturgiáját Erdő Péter és Steinbach József a MEÖT tagegyházainak képviselőivel közösen mutatta be. Az idei ökumenikus imahét bibliai mottója az ószövetségi Mikeás prófétától származó idézet: „... mit kíván tőled az Úr!” Az egyetemes imahét anyagának eredeti vázlatát az Indiai Keresztény Diákmozgalom készítette az Összindiai Katolikus Egyetemi Szövetséggel és az Indiai Ökumenikus Tanáccsal egyetértésben. A végső szöveget az Egyházak Világtanácsának Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács által létrehozott nemzetközi bizottság tagjai hozták létre.
Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, azon először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és kizárólag az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg.