Az MSZP-nek csak azt követően van erkölcsi alapja megszólalni a devizahitelek kérdésében, miután bocsánatot kért az érintett hitelesektől – mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke. A devizahitelekkel kapcsolatban tett szocialista nyilatkozatokra reagálva hangsúlyozta: a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok elhibázott politikája idézte elő, hogy ma Magyarországon családok tömegének lakhatása került veszélybe, és az egyik nagy országkockázati tényező az óriási lakossági devizahitel-állomány.
Rétvári Bence kifejtette: a szociálliberális kormányzat 2002 és 2004 között tudatosan, több lépcsőben építette le az első Orbán-kabinet által létrehozott otthonteremtési rendszert, s ez a kicsinyes politikai bosszú vezetett el a forinthitelek visszaszorulásához és a devizahitelek aránytalan, egészségtelen elszaporodásához. Megjegyezte: a devizahitelek mértéke nyolc év alatt 140-szeresére emelkedett, s a világ összes – Svájcon kívüli – svájcifrank-alapú hitelének tíz százalékát Magyarországon helyezték ki.
A kereszténydemokraták alelnöke úgy látja, 2002 és 2010 között a szocialisták nem voltak képesek egyetlen olyan érdemleges döntést sem meghozni, amely megóvhatta volna a devizahitel-spiráltól a lakásvásárlókat. Legkésőbb akkor kellett volna az MSZP-nek megrántania a vészféket, amikor 2008-ban a devizahitelek összege meghaladta a forintkölcsönökét.
Pártja szerint annak a 38 MSZP-s politikusnak, aki 2002 és 2004 között is parlamenti képviselő volt, és szavazatával támogatta a forinthitelezés leépítését, és most is tagja az Országgyűlésnek, a Ház őszi ülésszakát személyes bocsánatkéréssel kellene kezdenie.
Az új kormánynak megalakulása óta napirendjén szerepel a bajba jutott lakáshitelesek segítése, és sorban születtek olyan intézkedések, amelyeket az előző évek kormányzata elmulasztott megtenni – jelentette ki Rétvári Bence.