A Kereszténydemokrata Néppárt szerint reményt keltőek a családi adókedvezmény kiterjesztéséhez, egy demográfiai program elindításához és a pedagógus-életpályamodell bevezetéséhez a magyar gazdaság mutatói. A kisebbik kormánypárt arra kéri a kabinetet, hogy már most kezdődjenek meg a családi adókedvezmény kiterjesztéséről a költségvetési kalkulációk. Soltész Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjúban egyértelművé tette, szociálpolitikai kiadásokat semmilyen formában nem érinti az uniós zárolás.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára államtitkár arról is beszélt, hogy a kabinet által tervezett demográfiai program – amelyet Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be a múlt héten – célzottan szólít majd meg bizonyos csoportokat a családalapítás és a gyermekvállalás érdekében. A kereszténydemokrata politikus a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a tervek szerint mást ajánlanak majd az egyetemista korosztálynak, és máshogy ösztönzik majd azt, aki több diplomával a zsebében ma még a karrierépítést választja a szülés helyett.
Az interjúból kiderül az is, hogy 2014. január elsejétől az emelt szintű ápolási díjon lévők tevékenységét szeretnék azzal segíteni, hogy munkajogviszonnyá minősül át a fogyatékkal élő hozzátartozójuk nevelése. Az államtitkár nem tartja kudarcnak az ócsai lakóparkot, szerinte a most üresen maradó házakat, illetve felparcellázott területeket tartalékként tudják hasznosítani. A Nemzeti Eszközkezelő tulajdonába kerülő lakások egy részéből pedig – néhány év, de inkább évtizedes távlatban – olyan állami bérlakásállomány jöhet létre, amely újra figyelembe tudja majd venni a szociálpolitika szempontjait. Soltész Miklós úgy véli, hogy a kormány eddig megtett intézkedései – köztük a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása vagy a korhatár előtti, illetve rokkantnyugdíjak átalakítása – lehetővé tették, hogy fenntartható legyen a nyugdíjrendszer a következő évtizedekben.