Két és félmilliós a Fidesz-KDNP pártszövetség szavazótábora

Két és félmillióra becsüli a Fidesz-KDNP pártszövetség  szavazótáborát a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásában, „a kormányváltó pártok 1,5 milliós, míg a Jobbiké 820 ezres támogatással rendelkeznek – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvéleménykutatásából, amelyet a Heti Válasz megbízásából végzett. Álláspontjuk szerint: az intézet közleménye szerint a választás végeredménye elsősorban azon múlik, hogy a kormánypártok miként tudják mozgósítani szavazóikat.

Az elemzés szerint a kormánypártok támogatottsága februárhoz képest valamelyest növekedett, és jelenleg 40 százalékon áll az összes megkérdezett körében. A baloldali pártszövetséggel 19 százalék szimpatizál, míg a Jobbikkal 12 százalék a teljesen népességben.   

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a választópolgárok 64 százaléka venne részt a választáson. Így a Fidesz-KDNP szavazótáborának plafonja – a még bizonytalan, de lehetséges szavazók beszámításával – jelenleg 2,5 millió, „a kormányváltó összefogásé” 1,5 millió, míg a Jobbik esetében 820 ezer szavazó   

Az intézet közleménye szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség szempontjából a választás végeredménye elsősorban azon múlik, hogy miként tudja mozgósítani táborát – fogalmazta meg véleményét az intézet. A kutatási eredmények alapján jelenleg aktívnak mutatkozik a kormányzó párt tábora, de ennek a viszonylag magas szintnek a megőrzése is fontos feladat – hívták fel a figyelmet.  

A Fidesz szimpatizánsainak 76 százaléka részt venne a választáson. Aktív szavazóik erős elkötelezettségét jelzi, hogy 88 százalékuk már évek óta eldöntötte, a kormánypártokra fog voksolni a következő választáson –  tették hozzá.   

A Nézőpont Intézet elemzése szerint a baloldalnak egyre kevesebb ideje van, hogy meggyőzze potenciális szavazóit arról, hogy reális kormányzati alternatívát tud nyújtani, és ezt nem segítik a különböző korrupciós botrányok sem az MSZP körül.   

A kutatás alapján a Simon-ügyről az emberek 44 százaléka beszélt az elmúlt hetekben, míg Zuschlag János megjelent könyvéről 24 százalék. Mindkét esetben a negatív vélemények voltak túlnyomó többségben. A választópolgárok 26 százaléka a korrupció kapcsán elsősorban az MSZP-re asszociál, ezzel szemben a Fideszt 16 százaléknyian jelölték meg ugyanebben a kérdésben - olvasható a kutatásban.  

 A Nézőpont Intézet a Jobbik szempontjából azt tartja nagy kérdésnek, hogy meg tudja-e közelíteni a 2010-es eredményét. A párt kampánya a korábbi radikálissal szemben mérsékeltebb hangnemű - jegyezték meg, hozzátéve, hogy a szavazók ettől függetlenül továbbra is messze a Jobbikot tartják a leginkább radikális pártnak (a válaszolók 44 százaléka).   

A közvélemény-kutatás szerint a pártot saját szimpatizánsainak többsége is (57 százalék) inkább radikálisnak gondolja. A radikalizmus nem népszerű: mindössze a szavazópolgárok 9 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy egy radikális pártra szavazzon – írta a Nézőpont Intézet.   

A kutatási eredmények alapján a kisebb pártok közül egyedül az LMP-nek van esélye elérni a parlamenti küszöböt, bár jelenleg egyik bázison sem éri el az 5 százalékot a párt támogatottsága. Az LMP-re voksolást 8 százalék tartja elképzelhetőnek most áprilisban, de ebből 4 százalék „a kormányváltó összefogásra” is szavazna. Az LMP helyzetét az is nehezíti, hogy szűk szavazótáborának is mindössze 62 százaléka menne el most biztosan szavazni.   

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatását nemre és korra, régiónként, településtípusra és iskolai végzettségre országosan reprezentatív mintán végezte el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!