Az eddigi mintegy százzal szemben 2014-re 300 kormányablak lesz, gyorsabb, kényelmesebb ügyintézéssel segítve az embereket – mondta Rétvári Bence Zánkán, a ReGeneráció táborban. Felidézte, hogy az eddigi karrierexpókon csaknem tízezer fiatal vett részt, ahol bemutatták a közigazgatási pálya sokszínűségét; nyílt napot rendeztek, a külföldi tanulmányúttal kombinált közigazgatási ösztöndíjjal 450 fiatalt küldtek ki Európa több országába.
A közigazgatási tárca által szervezett ReGeneráció táborban 120, pályakezdés előtt álló egyetemista ismerkedik meg a közszolgálattal, illetve találkozhat közigazgatási vezetőkkel.
Először ismerje meg mindenki önmagát, hogy el tudja dönteni, versengő típus-e, vagy a köz javát akarja szolgálni; fontos ez a felismerés, hiszen a személyiséget ki kell teljesíteni a munkahelyen – javasolata a fiataloknak az államtitkár.
Rétvári Bence felidézte, hogy az eddigi kormányzati karrierexpókon csaknem tízezer fiatal vett részt, ahol bemutatták a közigazgatási pálya sokszínűségét; nyílt napot rendeztek, a külföldi tanulmányúttal kombinált közigazgatási ösztöndíjjal 450 fiatalt küldtek ki Európa több országába. A KIM azért indította ezeket a programokat, hogy jó képességű fiatalokat bevonva megfiatalítsa a közigazgatást, és itthon tartsák az ifjú diplomásokat.
A közigazgatás-fejlesztési Magyary-programot pedig azért hozták létre, hogy itt tartsák a többrétegű tapasztalatokkal, vezetői képességekkel rendelkező negyvenes korosztályt; ezt a kvalifikált munkaerőt a piac jelenleg elszívja - fejtette ki az államtitkár.
Azt mondta: a köztisztviselői pályán átjárhatóságot biztosítanak az államigazgatásban, nem kell egy helyre beragadni.
Arra a kérdésre, hogy a megfiatalodás vajon az egész kormányzati struktúrára vonatkozik-e Rétvári Bence elmondta: vannak mulasztások, amelyeket a rendszerváltáskor nem tettek meg.
Az elmúlt két év alatt az elavult jogszabályokat cserélték le, a humán területen pedig arányos korfát próbálnak kialakítani. Ennek része a 62 éves nyugdíj korhatár, amely a fiatalok előtt plusz lehetőséget nyitott a belépésre a közigazgatásba. A kormányhivatalok egy másik lehetőséget nyújtanak arra, hogy a fiatalok bejussanak a közigazgatásba, vidéken is - tette hozzá.
Egy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kapcsolatos kérdésre azt mondta: hosszú távon azt szeretnék, ha itt képeznék a közszolgákat, az intézmény a közigazgatási elitképzés központja lenne. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a közigazgatásba más végzettséggel is be lehet kerülni.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem idén január 1-jén jött létre három jogelőd intézményből: integrálódott a Rendőrtiszti Főiskola, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara.