Két százalék volt a hiány

A kormányzati szektor hiánya az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásban figyelembe vett módszertana szerint 566,7 milliárd forint, azaz a bruttó hazai termék 2 százaléka volt 2012-ben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Az MNB a GDP 2,1 százalékára lőtte be a hiányt. Tavalyhoz képest mind a bevételek, mind a kiadások csökkentek. Az eredmény kedvezőbb a nemzetközi partnereink korábbi várakozásainál – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A KSH tájékoztatása szerint az általános, ESA-módszertan szerint számított hiány ugyanakkor 2,1 százalék volt, miután a kormányzati szektor bevétele 13 147,8 milliárd forintot, kiadása 13 741,2 milliárd forintot tett ki. A negyedik negyedévben a kormányzati szektor hiánya – az ESA-módszertan szerint – 166,6 milliárd forint volt, ami alacsonyabb az előző év hasonló időszaki 515,4 milliárd forintos hiánynál. Az eredmény kedvezőbb a nemzetközi partnereink korábbi várakozásainál – közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Kevesebb volt a bevétel

A bevételek 12,3 százalékkal csökkentek 2011-hez képest. Jelentősen, 53 százalékkal az egyéb bevételek csökkentek, a többi bevételtípus ezzel szemben 6,5 százalékkal nőtt. Ezen belül a jövedelemadó bevételek 10,1, a termelési és importadók 9,3 százalékkal bővültek, amelyből az általános forgalmi adó bevétel 10,3 százalékos növekedést tesz ki. Ez az áfakulcs 27 százalékra emelésének és a kiutalásra vonatkozó szabályok változásának is tulajdonítható – közölte a KSH.

Csökkentek a kiadások is

A kiadások 0,6 százalékkal csökkentek tavaly 2011-hez képest. A munkavállalói jövedelemre fordított kiadásoknál 1,4, az egyéb kiadásoknál 8,8 százalékos csökkenés figyelhető meg. Utóbbinál a bázisévben elszámolt egyedi tételek – MÁV-adósság, MFB-veszteségtérítés – is hozzájárultak a jelentős csökkenéshez. Ezzel szemben a pénzbeni társadalmi juttatások 1,2, a felhalmozási kiadások 2,0, a kamatkiadások 3,1 és a folyó termelőfelhasználás 3,7 százalékkal növekedtek.

Tavaly a negyedik negyedévben a kormányzati szektor hiánya – az ESA-módszertan szerint – 166,6 milliárd forint volt, ami alacsonyabb az előző év hasonló időszaki 515,4 milliárd forintos hiánynál. A bevételek 3 611,8 milliárd, a kiadások 3 778,3 milliárd forintot tettek ki. Az államháztartás központi alrendszerének hiánya februárban 337 milliárd forint volt, az első két hónapban a deficit 339,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 40,3 százaléka – közölte korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A bevételek 11,6 százalékkal növekedtek 2012 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Ebben a termelési és importadó bevételek 17,7, valamint az egyéb bevételek 22,1 százalékos növekedése – elsősorban az uniós bevételek miatt – játszotta a legnagyobb szerepet. A jövedelemadók 5,0, a társadalombiztosítási hozzájárulások 1,7 százalékkal növekedtek.

A kiadások 0,7 százalékkal bővültek 2012 negyedik negyedévében. Jelentős, 26,8 százalékos növekedést mutatnak a felhalmozási kiadások, és 10,8 százalékost a folyó termelő felhasználás. A pénzbeni társadalmi juttatások 4,9 százalékkal növekedtek.

A munkavállalói jövedelemre fordított kiadások 4,3, a kamatkiadások 5,7, az egyéb kiadások pedig 17,3 százalékkal csökkentek 2012 negyedik negyedévében – közölte a KSH.

Az MNB másképp merített, mint a KSH

Az államháztartás tavalyi hiánya a GDP 2,1 százalékának felelt meg 2012-ben és 584 milliárd forintra rúgott, az államadósság pedig 79,2 százalékon állt és 22 381 milliárd forintot tett ki – derül ki a pénzügyi számlák tavaly negyedik negyedéves adataiból, amelyeket kedden tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az államháztartás nettó adóssága 17 153 milliárd forint, a GDP 60,7 százalékának megfelelő összeg volt. A negyedik negyedévben a forint gyengülése 278 milliárd forinttal növelte, míg a nettó hiteltörlesztés 102 milliárd forinttal csökkentette az adósságállományt. A negyedik negyedévben az államháztartás hiány a 229 milliárd forint, az időszak alatt termelt GDP-hez képest 3 százalék volt – derül ki az MNB jelentéséből.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!