A Kereszténydemokrata Néppárt két országgyűlési képviselője, Hoffmann Rózsa és Firtl Mátyást az oktatási minisztert interpellálta a Vocational Academy alapítvány által átvett, és sorra ellehetetlenült kistelepülési óvodák és kisiskolák, ügyében. A képviselők többek között arra szerettek volna választ kapni, hogy a kormány milyen intézkedéseket tett eddig a szcientológiai egyházhoz kötődő alapítvány működésének ellenőrzésére?
Az interpelláció teljes szövege:
Sorra lehetetlenülnek el azok az óvodák és iskolák, amelyeket az elmúlt években a Vocational Academy Alapítvány vett át súlyos anyagi gondokkal küszködő önkormányzatoktól.
Az évek óta tartó pénzügyi elvonások és a kistelepülési intézményeket sújtó jogszabály- módosítások kényszerítették arra a csőd szélén álló önkormányzatokat, hogy óvodáik, iskoláik megmentése érdekében szerződést kössenek a Vocational Academy Alapítvánnyal. Tavaly Győr-Moson-Sopron Megyében 8, Veszprém Megyében 4 település döntött úgy, hogy közoktatási megállapodást köt a Vocational Academy Alapítvánnyal.
A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat már 2007 tavaszán figyelmeztetett, hogy aggályosnak tartja, hogy ilyen sok település egy alapítvánnyal láttatja el a feladatot, de mivel az jogszabályba nem ütközött, és a települések kezében volt a döntés lehetősége, a megyei jegyző nem is gördített akadályt döntésük elé, kiadta a működési engedélyeket.
Az alapítvány – a Győr-Moson-Sopron Megyei főjegyzőtől kapott adatok szerint – mostanra több mint 37 millió forint bértartozást halmozott fel. Más szóval 37 millió forintnyi bérrel tartozik az alapítvány a tanároknak. Hiába ugyanakkor a nyilvánvaló szabálytalanságok, információink szerint az állami normatívát a gyermekek után továbbra is folyósítják az alapítványnak. Információink szerint az alapítvány erős szálakkal kötődik a szcientológia egyházhoz. Amennyiben ez a hír igaz, már önmagában elegendő lenne a működési engedélyek megszüntetéséhez.
Milyen intézkedéseket tett eddig a Kormány az alapítvány működésének ellenőrzésére?
Hogyan képzelhető el, hogy egy olyan alapítványnak folyósítják az állami normatívákat, amely nem tartja be a jogszabályokat, fizetési kőtelezettségének nem tesz eleget?
Hogyan kívánja biztosítani a Kormány Cirák, Külsővat, Malomsok, Marcaltő, Osli, Rábapordány, Sopronkövesd, Újkér, Vág, Vitnyéd, Csorna, Kapuvár és Győr tanulóinak oktatáshoz való jogát?
+
Hiller István oktatási miniszter válaszában azt mondta, hogy a felvetett problémák ismertek a minisztérium előtt. Hozzátette, hogy a tárca ellenőrzést rendelt el, amelyet az oktatási hivatal 2008 februárjában 24 helyszínen folytatott le. A jogsértések miatt az oktatási hivatal 965 ezer forint felügyeleti bírságot állapított meg. A 2008. szeptember 16-án lefolytatott utóellenőrzéskor kiderült, hogy az alapítvány megszüntette a hiányosságokat, és az előírt kötelezettségeinek eleget tett.
A miniszter azt mondta, hogy a munkaszerződések miatt az oktatási hivatal az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi főfelügyelőséghez fordult, amely vizsgálata után munkaügyi bírságot szabott ki.
Hoffmann Rózsa és Firtl Mátyás nem fogadta el a választ, de a parlament igen.