Kiemelkedő jelentőségű az önkéntes alapon szerveződő közösségek szerepe

Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára részt vett a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében megtartott Szomszédünnep című sajtótájékoztatón. Az államtitkár az eseményen felhívta a figyelmet a rendezvény szlogenjének a jelentőségére: „nyissunk egymásra!”.

Az államtitkár kiemelte: az államtitkárság, mint a közösségek államtitkársága támogat minden olyan önkéntes alapon szerveződő kezdeményezést, amely a közösségeket erősíti, fejleszti. „A szomszédokkal való együttlét, a beszélgetés is ünnepnek számít, amely más országokban már gyakorlattá vált” – tette hozzá.

A Szomszédünnep lényege, hogy a kisközösségek magukénak érezzék az ünnepet, érezzék át a saját szervezés örömét, a közösség „kovácsolásának” erejét – így a szervezésben a legnagyobb szerepe a civileknek és aktivistáknak van, akik a saját kisközösségükben kezdik el szervezést.

A szomszédok közös öröme komoly társadalmi tőkévé kovácsolható.

A Szomszédünnep ötlete a kilencvenes évek elején született Párizsban, ahol az egyedüllét, az etnikai problémák és a szociális különbségek miatt elszigetelődött emberek és családok megsegítéseként a szomszédsági kapcsolatok megerősítését kezdeményezték.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!