Kiemelt ápolási díj járhat

Kiemelt ápolási díjat vezethetnek be a nagyon súlyos élethelyzetben lévő emberek esetében, az összeg több mint 40 százalékkal magasabb lesz, mint a jelenlegi emelt támogatás – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára az MTI-nek nyilatkozva. Soltész Miklós ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy Székesfehérváron a Fogyatékos emberek a társadalomban című kétnapos konferencián tart előadást.

 

A tervezett kiemelt  ápolási díjat nemcsak a nagyon súlyos élethelyzetben lévő gyermeket nevelők, hanem az idősebbeket ápoló közvetlen hozzátartozók is igényelhetik majd – mondta az államtitkár. A végleges döntés még nem született meg, de – mint fogalmazott – „az állami költségvetésben megvan a helye”. Hozzátette: várhatóan a jelenlegi emelt szintű ápolási díj is 15 százalékkal emelkedik.

Az államtitkár a további támogatásokról szólva megjegyezte, hogy egy hete 500 millió forintos pályázat jelent meg akkreditált foglalkoztatók számára, ettől a fogyatékkal élők foglalkoztatásának bővülését várják. Jelezte: a gépjárműszerzési támogatások második fordulója szeptember 30-án zárul. A forrás rendelkezésre áll, a jogos igényeket minden esetben támogatják majd.

A társadalom már jobban figyel

Soltész Miklós szólt a kormánynak a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban az elmúlt három évben megtett intézkedéseiről is. Ezek közül kiemelte, hogy sikerült felhívni az egész társadalom figyelmét a fogyatékos emberek mindennapjaira. Megemlítette, hogy a fogyatékkal élőket támogató szervezetek kiszámítható, megemelt támogatást kapnak, javaslataikat pedig figyelembe veszik a döntéskor és a kivitelezéskor.

Kifejtette: a mozgássérültek esetében a bentlakásos intézmények egy részét felújították, a bérelhető segédeszközök beszerzése pedig folyamatban van. A kormányablakoknál 5,2 milliárd forintos akadálymentesítés valósul meg.

A látássérültekről szólva elmondta: a Vakok Állami Intézetét egymilliárd forintból újítják fel, míg Tatán 1,3 milliárd forintból bentlakásos intézményt hoznak létre. A hallássérülteknél az új technikai eszközök beszerzését említette, ez a tolmácsszolgálat részbeni kiváltására ad lehetőséget.

A fogyatékos emberek rehabilitációja továbbra is támogatandó

Hegedűs Lajos, a főszervező Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke az MTI-nek telefonon azt mondta, hogy a konferencia elsősorban a partnerségről szól. Az elnök szerint az elmúlt években a fogyatékos emberek rehabilitációja került előtérbe, amit nagyon helyes döntésnek nevezett. Szeretnék azonban a döntéshozók figyelmét felhívni néhány problémára, amelyeken változtatni kell – tette hozzá.

Példaként említette, hogy a rehabilitációs költségeket nem kiadásként, hanem megtérülő befektetésként kellene kezelni. Európában ez természetes, Magyarországon a gondolkodáson még változtatni kell – mondta.

A város támogatásával, a Szent István-emlékévhez kapcsolódóan rendezik meg a kétnapos székesfehérvári konferenciát, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Cser-Palkovics András polgármester. A konferencián felszólal mások mellett Kósa Ádám néppárti európai parlamenti képviselő, Földesi Erzsébet, az Európai Fogyatékosügyi Fórum és a MEOSZ alelnöke, Tatosné Takács Andrea, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök.

A rendezvény keretében a fogyatékossággal élő emberek életét bemutató fotókiállítás nyílik meg szombaton.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!