Kijev számít Budapest támogatására

Kijev kérni fogja az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívását, ha vasárnapra virradóan nem lépteti életbe mindkét szemben álló fél a tűszünetet Kelet-Ukrajnában. Ezt Petro Porosenko ukrán államfő jelentette ki pénteken, amikor megbeszélést folytatott Kijevben Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel – olvasható az ukrán államfő hivatalos honlapján a megbeszélésről közzétett közleményben.

Indoklásul azt hozta az ukrán elnök, hogy Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár nemcsak országukat képviselték a csütörtökön véget ért minszki csúcstalálkozón, hanem az Európai Uniótól is felhatalmazást kaptak a tárgyalásra. Hozzátette, hogy az ülés összehívásában Magyarország támogatására is számít.

Orbán Viktor elmondta, hogy tisztában van a tűzszünet és a minszki megállapodások teljesülésének fontosságával.

A találkozón szót ejtettek a két ország együttműködéséről az energiabiztonság területén, beleértve az Ukrajnába irányuló gázszállítások diverzifikációjának további előrehaladását.

Szó volt az ukrajnai magyar kisebbség helyzetéről. A megbeszélésen részt vett Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője, aki arról számolt be, hogy a Kárpátalján élő magyarok támogatják Porosenko elnöknek a béke megteremtésére tett erőfeszítéseit. Hozzátette, hogy az ukrajnai magyar kisebbség nem érez nemzetiségi alapon történő hátrányos megkülönböztetést Ukrajnában.

Orbán Viktor kifejezte elégedettségét az ukrajnai magyar kisebbség jogainak tiszteletben tartását illetően. A tárgyalófelek megvitatták továbbá a magyar kisebbség szociális és kulturális fejlődésének további lehetőségeit.

Az ukrán államfő köszönetet mondott Magyarországnak Ukrajna függetlenségének, területi épségének és szuverenitásának támogatásáért, valamint a humanitárius segítségnyújtásért, beleértve a kelet-ukrajnai harcokban megsebesült ukrán katonák magyarországi gyógykezelését – tartalmazza az államfő honlapján közzétett közlemény a magyar kormányfő munkalátogatásáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!