Kíméletlen balegyenessel a kormány végleg padlóra küldi a fogyatékkal élőket

Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt, hogy a kormány 8,6 milliárd forintot vonjon el a fogyatékkal élők foglalkoztatásának támogatásából a jövő évi költségvetésben – jelentette ki Soltész Miklós, az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának kereszténydemokrata alelnöke. Mint mondta: 2004-ben még mintegy 54 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztattak Magyarországon, ami alig 10 százalékos foglalkoztatásnak felelt meg. Ez az arány 2008-ra a szocialisták „áldásos tevékenységének következtében” a kétharmadára csökkent.

A Fidesz-KDNP a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormány „egy újabb balegyenessel nemcsak megrendíti, hanem végleg földre is küldi” a fogyatékkal élőket foglalkoztató cégeket, intézményeket.

A képviselő az ellen is szót emelt, hogy a szaktárcánál egy olyan rendelet készül, amely szűkíti a cégek, civil és szociális intézmények foglalkoztatási lehetőségeit.

A kereszténydemokrata politikus felhívta a figyelmet arra, hogy 2004-ben még mintegy 54 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztattak Magyarországon, ami alig 10 százalékos foglalkoztatásnak felelt meg. Ez az arány 2008-ra a szocialisták „áldásos tevékenységének következtében” a kétharmadára csökkent.

Annak érzékeltetésére, hogy ez az arány milyen megdöbbentően alacsony elmondta, hogy az Európai Unióban 40-50, de van olyan ország, ahol 60-70 százalékos a különféle fogyatékkal élő emberek foglalkoztatottsága.

Soltész Miklós az Állami Számvevőszék októberi jelentését is idézte, amely szerint adott összegű támogatásból lényegesen több megváltozott képességű személy foglalkoztatását lehetne megvalósítani. A szakpolitikus minősíthetetlennek nevezete,  hogy a fogyatékos emberek támogatását célzó közpénzekből Gyurcsány Ferenc volt titkárát, és több más MSZP-hez kötődő levitézlett pártkatonát milliós fizetésekkel vették fel megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégekhez.

A kereszténydemokrata képviselő bírálta a kormányt azért is, mert a fogyatékos szervezetektől több száz millió forintot vonnak el, így a hallás-, a mozgás- és látássérült, valamint értelmi fogyatékosok képviseletei jövőre szinte teljesen ellehetetlenülnek. Hozzátéve, hogy ráadásul a magát szocialistának nevező kormányzati többség részéről támadás érte azokat az intézményeket is, ahol a fogyatékkal élőket ápolják, gondozzák, ugyanis jövőre 8-10 százalékkal kevesebb forrásból kell gazdálkodniuk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!