Kinevezte a miniszterelnök a kormánymegbízottakat

Kinevezte Orbán Viktor miniszterelnök a kormánymegbízottakat. Tarnai Richárd Pest megyében folytathatja a munkát. A törvény szerint a kormánymegbízottak vezetik a fővárosi és megyei kormányhivatalokat. A mostani kinevezésekre azért volt szükség, mert a miniszterelnök négyéves mandátumának lejártával a korábbi vezetők megbízatása is megszűnt.

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében a kormányfő - Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára - Bács-Kiskun megyében Kovács Ernőt, Baranya megyében Horváth Zoltánt, Békés megyében Gajda Róbertet, Borsod-Abaúj-Zemplénben Demeter Ervint, Budapesten György Istvánt, Csongrád megyében Juhász Tündét, Fejér megyében Simon Lászlót, Győr-Moson-Sopron megyében Széles Sándort, Hajdú-Bihar megyében Rácz Róbertet, Heves megyében Pajtók Gábort, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Kállai Máriát, Komárom-Esztergom megyében Kancz Csabát, Nógrád megyében Szabó Sándort, Pest megyében Tarnai Richárdot, Somogy megyében Neszményi Zsoltot, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kozma Pétert, Tolna megyében Horváth Kálmánt, Vas megyében Harangozó Bertalant, Veszprém megyében Takács Szabolcsot, Zala megyében pedig Rigó Csaba Balázst nevezte ki kormánymegbízottá július 1-jei hatállyal.

A törvény szerint a kormánymegbízottak vezetik a fővárosi és megyei kormányhivatalokat. A mostani kinevezésekre azért volt szükség, mert a miniszterelnök négyéves mandátumának lejártával a korábbi vezetők megbízatása is megszűnt. A kormánymegbízott további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, a megszigorított szabályok szerint nem lehet országgyűlési képviselő sem, továbbá helyi önkormányzati képviselő, fővárosi, megyei közgyűlés tagja, polgármester, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés alelnöke, főpolgármester-helyettes, nemzetiségi önkormányzat elnöke és nemzetiségi önkormányzati képviselő sem. Tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet ugyanakkor végezhet.

Az összeférhetetlenség érinti a most budapesti kormánymegbízottá kinevezett - a tisztségben Pesti Imrét váltó - György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettest, akinek így erről a posztjáról távoznia kell.

A most kinevezett húsz kormánymegbízottból nyolcan - Demeter Ervin, Széles Sándor, Rácz Róbert, Kállai Mária, Szabó Sándor, Tarnai Richárd, Harangozó Bertalan és Rigó Csaba Balázs - az előző kormányzati ciklusban is betöltötték a kormányhivatal-vezetői posztot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!