Kinyitották a hozzátartozók vagyonnyilatkozatát

A héten tanulmányozhatják az Országgyűlés mentelmi bizottságának tagjai Simon Gábor volt országgyűlési képviselő hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát – tájékoztatta Rubovszky György, a bizottság elnöke a testület zárt ülése után az újságírókat.  A testület hat jelenlévő tagja egyhangúlag határozott a hozzátartozói (házastárs és kiskorú gyermek) vagyonnyilatkozatok felbontásáról,azok tanulmányozása után a következtetéseket a jövő hétfőn vonja le a bizottság.

Hozzátette: 2008-tól kezdve nyolc nyilatkozatról van szó, a törvény szerint azokat kizárólag a bizottság tagjai nézhetik meg. A bizottság zárt ülést tartott, a dokumentumok titkosak, a nyilatkozatok tartalmáról nem fog tudni nyilatkozni – jelezte.

Szakértő segítségét kérik

Rubovszky György elmondta, felkérik a Pécsi Tudományegyetem polgári jogi tanszékét, adjon szakértői véleményt arról, hogy az összeférhetetlenség ideje alatt jogszerűtlenül felvett és az Országgyűlés által kifizetett javadalmazás visszakérhető-e egyáltalán, és ha igen, milyen jogcímen. Mint mondta, sürgősen szeretnének választ kapni, mert március 31-ig kell jelentést tennie az Országgyűlés elnökének.

Arra a kérdésre, miért a Pécsi Egyetemet kérik fel, a mentelmi bizottság elnöke közölte, az egyik képviselő javasolta; ő mást javasolt, végül öt igen szavazattal, egy tartózkodás mellett szavaztak.

A kormánypárti politikus kitért arra, hogy a juttatások visszakövetelésének kérdésről – lévén a bizottságnak több ügyvéd tagja is van – komoly jogi vita folyt.

Szijjártó ellen nem indul vizsgálat

Beszámolt arról, hogy a Szijjártó Péterrel, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkárával szemben kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatról is tárgyalt a bizottság. Elmondta, hogy megkeresésére a múlt héten válaszolt az államtitkár, a mostani bizottsági ülésen valamennyi képviselő megkapta azt a levéltervezetet, miszerint a mentelmi bizottság elnökét az államtitkár válasza meggyőzte, és a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást befejezettnek nyilvánítja.

Rubovszky György közölte, a bizottság dönthetett volna úgy, hogy nem fogadja el az elnöki érvelést, ekkor el kellett volna rendelnie a vagyonosodási vizsgálatot, de a bizottság öt igen szavazat és egy tartózkodás mellett egyetértett az eljárás megszüntetésével.

A szocialisták nem jelentek meg

A mentelmi bizottság ülésén az ellenzéki tagok közül csak Schiffer András (LMP) és Szabó Gábor (Jobbik) volt jelen, a szocialista képviselők távolmaradtak. Ezzel összefüggésben Rubovszky György közölte, a hivatalos meghívás előtt szóban is felvették a kapcsolatot  a képviselőkkel, annyi választ kaptak, hogy „vettem az értesítést”. Hozzátette: ha a bizottság Simon Gábor ügyéről tárgyal, minden esetben meghívják a volt képviselőt is; ő sem jelent meg, és nem kapott tőle visszajelzést.

Határidőn belül vannak

A Gyurcsány Ferenc DK-elnök által Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatról elmondta, az az eljárás folyik, még határidőn belül vannak. Több eljárás is folyamatban van – folytatta –, három megkeresésére már ketten válaszoltak, és jelezték, hogy pontosítani fogják vagyonnyilatkozatukat.

Rubovszky György elmondta, hogy a Simon-üggyel kapcsolatban Mesterházy Attila MSZP-elnöknek és Polt Péter legfőbb ügyésznek is küldött megkeresést, utóbbi még nem válaszolt. Mesterházy Attila azt válaszolta – idézte fel Rubovszky György – , hogy Simon Gábor a pártnak leadott vagyonnyilatkozatát az ügyészség lefoglalta. Hozzátette: tudta, hogy egy példányt elvitt a Legfőbb Ügyészség, de tudomása szerint Simon Gábor az MSZP-elnökség minden tagjának adott egyet. „Kioktattak, hogy nincsen” – fogalmazott.

A KDNP-s politikus azt mondta, arra a kérdésére nem válaszolt Mesterházy Attila, mire alapozta azt a nyilatkozatát, hogy ez a pénz mentes a politikától.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!