Diós Judit, az MR1-Kossuth rádió munkatársa és Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap újságírója kapta az idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a testület elnöke adta át pénteken Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.
Az elektronikus sajtó kategóriában díjazott Diós Judit, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett szociológusi és újságírói diplomát, a Magyar Rádió Krónika című műsorában 2004 óta rendszeresen tudósít egyházi eseményekről, szociális ügyekről.
Kacsoh Dániel, aki az írott sajtó kategóriában nyerte el a beérkezett jelölések alapján az elismerést, a Károli Gáspár Református Egyetemen tanult történelem-kommunikáció szakon. A Magyar Hírlaphoz 2007-ben került. Újságíróként kiemelt céljának tekinti a történelmi keresztény felekezetekkel kapcsolatos hírek, az egyházak üzenetének hiteles megjelenítését a világi médiában.
A püspöki konferencia 2001-ben hozta létre a díjat, a nyertesek egy éven át havi bruttó 50 ezer forintot kapnak. Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védőszentjének.