Egy hátrányos helyzetű kistelepülés példás összefogása a helyi közösséget erősítő intézmény létrehozására nemcsak a régióban élőknek, de az egész társadalom számára jó példa – fogalmazta meg az ipolydamásdi közösségi ház születésének „üzenetét” Harrach Péter az átadást követően az MTI-nek. A körülbelül 400 lelkes Ipoly-menti településen a helyi közösségek összefogására is szükség volt ahhoz, hogy a jövőben mindenki igénybe vehesse a létesítmény szolgáltatásait – közölte a politikus.
A KDNP frakcióvezetője, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a páratlanul szép környezetben fekvő, de sok nehézséggel küzdő Pest megyei község a Darányi Ignác Tervben szereplő pályázaton – uniós, illetve kormánytámogatással – 50 millió forintot nyert a többfunkciós közösségi ház építésére.
Bár az internet, a könyvtár, a kiállító terem, a tárgyaló, vagy épp a szociális helyiségek az egyének könnyebb boldogulását, kényelmét szolgálják, a ház az egyes közösségeket is közelebb hozza egymáshoz, erősíti az egymáshoz tartozás érzését – hangsúlyozta Harrach Péter.
Véleménye szerint nemcsak Ipolydamásdnak, hanem az egész térségnek, illetve a hasonlóan hátrányos helyzetben lévő régióknak is sokkal több támogatásra lenne szükségük. A Pest megyei településen tapasztalt összefogás, közösségépítés az egész társadalom számára is példát mutat – mondta a KDNP frakcióvezetője.
Az ipolydamásdi közösségi házat V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár avatta fel. Rományik Ferenc, a község független polgármesterének köszöntője után helytörténeti kiállítás nyílt az épületben.