Kiszámítható lett a családpolitika

A családpolitikát mindeddig saját politikai szótárából is mellőző MSZP ma olyan kijelentésre vetemedett, miszerint „Orbán Viktor kormányának lelkén szárad minden meg nem született gyermek”. Mindazonáltal, hogy ez a szocialista színekben tündöklő Bangóné Borbély Ildikó politikai beszámíthatóságának végét jelentené egy normálisan működő demokratikus pártban, le kell szögeznünk, hogy tételesen sem igaz az MSZP politikusának állítása.

A KDNP, a családok pártja szerint a jelenlegi kormányzat intézkedései segítik a fiatalokat, hogy merjenek családot alapítani, gyermekeket vállalni. Ezt a célt szolgálta a GYES három évre történő visszaállítása, a családi adókedvezmény bevezetése és kiterjesztése, valamint több megvalósult, illetve a közeljövőben megvalósuló intézkedés. Ezen lépések már most mérhető eredménnyel járnak, de valódi pozitív hatásuk hosszútávon lesz igazán érzékelhető.

Sem Bajnai, sem Gyurcsány nem helyezett különös hangsúlyt a kiszámítható családpolitikára, inkább a bankok, a multik kedvében igyekeztek járni, s ezen elhibázott gazdaságpolitikájukkal is a bérből és fizetésből élő családok életét nehezítették.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!