Nemcsak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, hanem a Miniszterelnöki Hivatalban is divat volt az előző kormány alatt az adatok mentésének és tárolásának kiszervezése. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára elmondta: a szociálliberális kabinet magánvállalkozásnak adta ki például a kormányülések hangfelvételeinek kezelését is.
Jelenleg még vizsgálják, hogy a magáncégnek volt-e jogosultsága a bizalmas adatokat is tartalmazható felvételek kezelésére. De vizsgálják azt is, hogy az előző kormány által kötött keretszerződések megfelelnek-e az értékarányosság elvének, azaz a kifizetett pénz és a cserébe kapott ellenszolgáltatás arányos-e egymással.
Már az első napon azzal találkoztunk, hogy a kormányülések hangfelvételeit sem az állam kezeli, hanem ezt is egy külsős cégnek adja ki – mondta a hírTV-nek Rétvári Bence. Az államtitkár szerint ezenkívül még számtalan más szerződéssel találkoztak, melyek vizsgálata jelenleg is tart. Sok esetben már megmondható a vizsgálat lezárulása előtt is, hogy igazából egy működő állam ezeket a funkciókat házon belül tartotta volna és nem szervezte volna ki sehova – tette hozzá.