Második világháborús bombát találtak tegnap délután Budapest XIII. kerületében, mivel a robbanóeszköz gyújtószerkezete megsérült, így hatástalanítása komoly kockázatokkal járt. A veszélyhelyzet miatt több ezer embert telepítettek ki. Spaller Endre, XIII: kerületi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője köszönetet mondott a vészhelyzet elhárítóinak, s szenvedő alanyainak.
Este tíz óra körül a tűzszerészek hatástalanították a féltonnás bombát, s a környéken élők visszatérhettek otthonaikba. Spaller Endre, XIII: kerületi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője nyilatkozatban mondott köszönetet a vészhelyzet elhárítóinak, s szenvedő alanyainak. A Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakciójának nevében szeretném megköszönni az Angyalföldön kitelepített állampolgároknak, hogy türelemmel viselték ezt a nem mindennapi megpróbáltatást. Szeretném továbbá megköszönni a hivatásos szerveknek és a számtalan önkéntes szervezetnek, hogy rendkívül gyorsan az angyalföldiek segítségére siettek, és szakszerűen, emberségesen oldották meg a problémát. Az önkormányzati képviselők pártállástól függetlenül jelen voltak. Jó volt látni, hogy a lakók figyeltek egymásra, és maguk is segítettek az élelem és a víz osztásában. Mindez a magyar szolidaritás legnemesebb hagyományait idézte írta a frakcióvezető.