Kölcsönző létrehozásával segítenek a mozgássérülteken

Várhatóan még az idén elkészül több térségi intézményközpont, ahol egyebek mellett elektromos ágyakat, kerekes székeket, mankókat tudnak majd kölcsönözni a rászorulók és hozzátartozóik – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára a zuglói Mozgásjavító Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban tartott szakmai konferencián.

Soltész Miklós elmondta: az egymilliárd forintos, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekthez kötődően hat kölcsönzői pontot nyitnak az országban. Mások mellett iskolába járó, illetve kollégiumban lakó mozgássérült diákok szülei igényelhetnek segédeszközöket szünidei, otthoni használatra.

A programról Fülöp Attila, a tárca családpolitikáért felelős helyettes államtitkára korábban azt mondta, elsősorban a házi gondozásban nyújthat nagy segítséget a családtagoknak. Ha valaki átmenetileg, például egy kórházi műtét után, otthoni ápolásra szorul, a hozzátartozók nagy fizikai terhelésnek lehetnek kitéve, ha hiányoznak a megfelelő segédeszközök.

A projekt vezetője, Bartal Attila az MTI-nek korábban arról beszélt, hogy az egészségügyi és a szociális területet összekötő új intézményrendszernek köszönhetően várhatóan évente 8-10 ezer érintettnek, illetve családjuknak tudnak segítséget nyújtani. Terveik szerint az eszközöket 1-3 hónapra kölcsönzik majd ki, minimális térítési díj ellenében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!