Kolozsvári fiatalok fejthették ki a véleményüket az ifjúságot érintő kérdésekben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett, Rólad szól! – párbeszéd a fiatalokkal konzultáció keretében az erdélyi nagyvárosban. Nyitóbeszédében Rétvári Bence azért tartotta fontosnak a konzultációsorozatot, mert a döntéshozók a fiatalok véleményének ismeretében dönthetnek a fiataloknak szánt pénzforrások elosztásáról.
A 24 részes sorozat kolozsvári állomása volt az első, amelyen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára is részt vett. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezett konzultáció keretében a fiatalok a számukra kiosztott okostelefonokon szavazhattak a feltett kérdésekre, és igényeik szerint alakíthatták a beszélgetést.
Nyitóbeszédében Rétvári Bence azért tartotta fontosnak a konzultációsorozatot, mert - mint fogalmazott - a döntéshozók a fiatalok véleményének ismeretében dönthetnek a fiataloknak szánt pénzforrások elosztásáról. Az államtitkár elmondta, hogy adta magát a helyszín, hiszen Kolozsvár idén Európa ifjúsági fővárosa, és sok magyar diák tanul a város egyetemein.
A program részletei itt olvashatók.