Vargha Tamás közölte: a mi generációnk számára az ártatlanul civilként kényszermunkára a Gulágra elhurcolt magyar férfiak, nők és gyermekek sorsát magába zárta „a feledés emlékműve". Ezen a „sivatagi közönyön" átlépve a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány 1993-ban állított emlékművet, főhajtásul azok előtt, akik soha nem térhettek már haza a Gulágról.

Hozzátette, a mai tiszteletadás „nemzeti történelmünk keserves pillanataira is figyelmeztet bennünket", arra, hogy a második világháború utáni magyarság súlyos vesztesége, hogy „a korszakváltás nem a magyar szellemiségben kimunkált erkölcsi értékek mentén történt, hanem a nemzetet elnyomó, idegen nagyhatalom érdekei szerint".

Ezért az emlékmű hivatása – a megalázottaknak és megnyomorítottaknak vigaszt nyújtani, abban a reményben, hogy egyszer minden gyalázatosságra fény derül – többet is jelent számunkra. Mert a hősök ma is velünk élnek, még együtt emlékezhetünk azokkal, akiknek erkölcsi tartása áttörte a kommunista diktatúra falait. Az ő életpályájuk legyen tanulsággá mindannyiunk számára – fogalmazott.

Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója arról beszélt: azért vittek 1944-45-ben „tízezreket, százezreket" kényszermunkára, közülük tízezreket a Gulágra, „mert egy ország háborút veszített, és a győztesek között volt olyan hatalom, amely úgy gondolta, az országot, amelyet a háború során részben ez az ország is lerombolt, valakinek újra kell építeni".



Mint mondta, a Gulág világában Európa szinte minden nemzete képviseltette magát. Feltette a kérdést, a Gulágra elhurcoltakat vajon ki kártalanítja, „ha nem is anyagilag, csak lélekben". Megjegyezte: mi, magyarok „megpróbáljuk a sajátjainkat emlékünkben megőrizni, lélekben és egyébként kártalanítani", de nem tudja, hogy a sztálini Szovjetunió vagy utódai mennyit tettek ennek érekében.

A történész szerint „az a lényeg, hogy akik átélték, megélték és túlélték, azok emléke itt megmaradjon bennünk és közöttünk". Úgy fogalmazott: „amíg a szívünkben élnek, megmaradnak nekünk, ha már nem lesznek a szívünkben, akkor szégyellnünk kell magunkat".

„Legyünk büszkék azokra, akik embertelen körülmények között is emberek maradtak, emberek és magyarok és továbbadták mindazt, ami kell egy nemzetben: hit, tisztesség, becsület" – fogalmazott.

A megemlékezést a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány szervezte. A megemlékezésen koszorút helyeztek el Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Honvédelmi Minisztérium, Belváros-Lipótváros önkormányzata, a Nemzeti Örökség Intézet, a Veritas Történetkutató Intézet, a Nemzeti Emlékezet Bizottság, valamint több társadalmi szervezet nevében.

A Gulág áldozatainak emlékkövét 1993-ban avatták fel Budapesten, a Honvéd téren. A keresztet szimbolizáló emlékművet a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány hozta létre, azóta minden október második szombatján – az első hazaérkezők emlékére – és február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartanak itt megemlékezéseket.

Az eseményről készült galéria