A kommunizmus 100 milliónyi áldozatot követelt

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára rámutatott, hogy a kommunizmus nem létezhet erőszak és az azt követő diktatúra nélkül. A történelem szerte a világon bebizonyította, hogy a különböző országokban ennek a gyilkos rendszernek a nevéhez 100 milliónyi halálos áldozat fűződik – jelentette ki csütörtökön Kistarcsán a kereszténydemokrata politikus.



Az Emmi államtitkára kifejtette: itt, a hajdani internálótáborban az 50-es évek elején, majd a Kádár-féle 56-os megtorlást követően zömében olyan egyszerű, kétkezi munkások, parasztok ezreit tartották fogva embertelen körülmények között, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy a szabadság levegőjét akarták magukba szívni.

Az akkori rendszer teljes kifordultságát mutatta, hogy a hatalom a proletárdiktatúra nevében fordult éppen azok ellen, akiknek jobb, igazságosabb életet ígért – hangsúlyozta. A kistarcsai szögesdrótok között volt, hogy egy időben hét-nyolcezer embert zsúfoltak össze, a kínzások, megaláztatások, szenvedések közepette sokan mártírhalált haltak, mások egész életükben magukkal hurcolták ezeknek a sötét időknek a nyomait – tette hozzá.

Az államtitkár közölte: indokolt lenne elérni, hogy ne csupán Magyarországon, hanem különféle nemzetközi szervezetek közbenjárására az egész világon az év egy bizonyos napján megemlékezzenek a kommunizmus áldozatairól.

A mintegy 150 fő részvételével megtartott ünnepségen az államtitkár megkoszorúzta a kistarcsai internálótábor falán elhelyezett emléktáblát.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!