A kommunista rendszerek „alapértéke” az irigység, a gyűlölet, a gyanakvás volt. Nem a szabadságra, hanem az elnyomásra építettek, nem engedték, hogy közösségek szerveződjenek vagy egyéni gondolatok szülessenek. Az egész időszak értékrendje a kiszolgáltatottságra épült – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Veritas Történetkutató Intézet által szervezett tanácskozáson.
A Kárpát-medencei tragédiáink 1944–1953 – magyarok és magyarországi németek szovjet hadifogságban, kényszermunkán és a Gulagon című konferencia zárszavában szólt arról is, ezekben a rendszerekben a kiválasztásai szempont a kegyetlenség és a szívtelenség volt. A Mária Valéria híd lerombolására, majd újjáépítésére utalva azt mondta: a bevonuló szovjet csapatok a testvériséget akarták rákényszeríteni a közép-európai országokra, a valóságban azonban annyi együttműködés és barátság sem lehetett Csehszlovákia és Magyarország között, hogy egy hidat újjáépítsenek. Ezt nem a nemzetközi szocializmus és testvériség, hanem a demokrácia hozta el.
Kitért arra is, 2011 óta augusztus 23. az unióban a huszadik századi önkényuralmi rendszerek áldozatainak emléknapja. Ezzel sikerült végre európai szinten is megmutatni: amikor a diktatúrák áldozatairól van szó, beszélni kell a Gulagra hurcoltakról és a zsidó származású emberek megsemmisítőtáborokba hurcolásáról. A kommunista diktatúrák százmillió áldozatának nincs világnapja, szerinte ez lenne az az elégtétel, amit minimálisan megérdemelnének. Ugyanakkor bízik abban, hogy a visegrádi négyek politikai súlyának növekedése az európai politikában talán a történelmünket is jobban előtérbe helyezi, és az áldozatok számára is valamelyest elégtétel lehet.