Nm kívánják korlátozni a felsőoktatásba felvehető hallgatók létszámát, de hangsúlyt helyeznek arra, hogy a rendszerbe azok kerüljenek be, akik képesek arra, hogy a tanulmányaikat sikerrel befejezzék – jelentette ki Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Szólt arról is, hogy az államilag támogatott képzések fenntartását javasolják a kormánynak a pedagógusképzés terén. Megjegyezte, annyi tanárt kell képezni, amennyire szükség van.
Az államilag támogatott képzések létszámait évről évre határozza meg a kormányzat – hangsúlyozta az oktatásért felelős államtitkár. Mint mondta: arra tippel, hogy nem lesz jövőre államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés.
Az önfenntartó felsőoktatás előkészítésével kapcsolatban rámutatott: az nincs még abban a stádiumban, hogy arról hitelesen és közérthetően nyilatkozni tudjon. „Gyorsítani kell a folyamatot (...), de még sok nyitott kérdés van” – tette hozzá.
Az orvosképzést illetően az államtitkár kiemelte: idén sem csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, és arra tesznek kísérletet, hogy ez a jövőben se csökkenjen. Nagy baj lenne, ha kivonulna az állam az orvosképzés támogatásából – jelentette ki a kereszténydemokrata oktatási szakpolitikus.
A diákhitel II-ről szólva úgy fogalmazott: „a 2 százalékos kamatozású hitelt nem felvenni nem okos döntés”, és arra biztatott mindenkit, hogy amennyiben szüksége van rá, bátran éljen minden fiatal a lehetőséggel. Mint mondta, a visszafizetésre húsz év áll rendelkezésre, és amíg a friss diplomás nem kap munkát, addig nem kell törlesztenie.
Hoffmann Rózsa szólt arról is, hogy az államilag támogatott képzések fenntartását javasolják a kormánynak a pedagógusképzés terén. Megjegyezte, annyi tanárt kell képezni, amennyire szükség van, az új informatikai rendszerük segítségével pedig a későbbiekben pontosan látják majd többek között a nyugdíj előtt álló tanerők létszámát vagy az aktív tanárok szakjainak megoszlását.
Igyekeznek csökkenteni a tanárok adminisztrációját, azonban tisztán kell látni, hogy ennek 90 százaléka pedagógiai jellegű munka, ami nem küszöbölhető ki – hangsúlyozta az államtitkár.
Megemlítette, a pedagógusképzés színvonala egyenetlen országos szinten, ezt egységesítéssel szeretnék megszüntetni. A tanfelügyeleti rendszert „feltámasztják Csipkerózsika-álmából”, a külső szakmai ellenőrzés ugyanis jótékonyan hat az oktatás minőségére.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: az állam figyel arra, hogy az arra legalkalmasabb igazgató kapjon kinevezést, az önkormányzati testületeknek pedig továbbra is lesz véleménynyilvánítási joguk, jóllehet a döntést nem ők hozzák meg az iskolaigazgató személyéről.
Az oktatási államtitkár kitért arra: nem indokolt 10-15 tankönyv közül választani, amikor egységes Nemzeti alaptanterv lesz, amely tananyagot is meghatároz, az eddigi alaptantervvel ellentétben. Emiatt be fog szűkülni a tankönyvválaszték, de az oktatásért felelős miniszter kiírhat pályázatot tankönyvírásra.
Elmondta, az alternatív iskolák taníthatnak más – elfogadott – tanterv alapján történelmet, és lehet olyan különbség két történelem tankönyv között, hogy az egyik nagyobb, a másik kisebb hangsúlyt helyez a forrásokra. Az idegen nyelveknél ugyancsak elképzelhető többféle tankönyv, de itt is egységesítésre törekszenek.
Annak a kívánságának is hangot adott, miszerint a sportfelszerelést kapják meg ingyen a diákok. Beszélt arról, hogy az egyenköpeny viselését támogatná, mert a szegény gyermekeket nem frusztrálná, ha nem tudnának drága, divatos ruhákban járni, azonban egyelőre nincs napirenden egy erről szóló rendelet.
Hoffmann Rózsa közölte: idegennyelv-oktatási stratégiát készítenek, amelyben a nevelés, illetve a tanárok felkészültsége kap központi helyet, és igyekeznek módszertani segítséget adni számukra, továbbá a jelenlegi háromfokozatú nyelvvizsgarendszert az európai hatfokozatú nemzetközi rendszerhez szeretnék igazítani.