Komplex törvény kell, hogy ne fagyjanak meg saját lakásaikban az emberek

A Fidesz és a KDNP szerint minél hamarabb komplex törvényjavaslatra van szükség, hogy a nagy hideg miatt ne fagyjanak meg saját lakásaikban az emberek – mondta Turi-Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője a Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselővel tartott szombati budapesti sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós szerint a kormánynak felül kellene vizsgálnia rendeletét, és nemcsak a távhővel és gázzal fűtő családokat kellene támogatnia, hanem azokat is, akik szénnel vagy fával fűtenek. Hozzátette: 1,3 millió háztartásban fűtenek hagyományos módon. 

A jogszabállyal az önkormányzatok kötelező feladatává kellene tenni, hogy felmérjék, kik a veszélyeztetettek. A felmérésbe be kellene vonni a háziorvosokat, mert ők azok, akik a leginkább ismerik a településen élők életkörülményeit – közölte Turi-Kovács Béla. A fideszes képviselő szerint az erdőgazdálkodással kapcsolatban azt is rendezni kellene, hogy ahol megvannak a fakitermelésre kijelölt helyek, biztosítsák a saját célra történő kitermelést felügyelet mellett. Szerinte a költségvetésben ezekre a célokra megfelelő összegeket kell biztosítani.

Soltész Miklós kifejtette, hogy rá kell döbbenteni a társadalmat a szociális hálóval igen komoly a baj. Szerinte a kormánynak felül kellene vizsgálnia rendeletét, és nemcsak a távhővel és gázzal fűtő családokat kellene támogatnia, hanem azokat is, amelyek szénnel vagy fával fűtenek. Hozzátette: 1,3 millió háztartásban fűtenek hagyományos módon. A KDNP-s politikus azt is javasolta, vizsgálja meg a kormány, hogyan lehetne a természetbeni támogatást adni azoknak a családoknak, amelyek ebben a kemény télben veszélyeztetettek. Kitért arra is, hogy a hajléktalanellátásban katasztrofális a helyzet és felhívta a figyelmet az energia támogatások csökkenésére is. E szerint 2006-ban 209, 2007-ben 112, 2008-ban 81 és 2009-ben már csak 63 milliárd forint jut erre a költségvetésből.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!