A kormány 500 milliárd forintot költött az egészségügy fejlesztésére

Mintegy 1,2 milliárd forintból újították fel a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház hat telephelyének kilenc épületét – közölte Nagy Anikó, az intézmény főigazgató főorvosa hétfőn Budapesten. Rétvári Bence a sajtótájékoztatón közölte: az utóbbi években mintegy ötmilliárd forintot költött az állam a gyermekegészségügy fejlesztésére.



Nagy Anikó kiemelte, az elmúlt 35 év egyik legnagyobb gyermek-egészségügyi fejlesztése fejeződött be, hiszen minden épületükben korszerűsítették például a szigetelést, kicserélték a nyílászárókat, sőt van, ahol napelemeket és hőszivattyút is beszereltek. Hozzátette, hogy az uniós forrás teljes kerete meghaladja a kétmilliárd forintot, így - mintegy 1,2 milliárd forintból - egészségügyi eszközöket is vásárolnak a kórházba.

A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: a kormánynak is köszönhetően az egészségügyi ágazat többletforrásokkal gazdálkodhat. Azt mondta: az utóbbi években mintegy ötmilliárd forintot költött az állam a gyermekegészségügy fejlesztésére, és a mostani energetikai korszerűsítés, amely "új ruhába öltöztette" a kórház épületeit, ezt az összeget egészíti ki. A mostani munkálatokat kevesebb mint egy év alatt fejezték be.



Az államtitkár példaértékűnek nevezte, hogy a kormány az elmúlt időszakban mintegy 500 milliárd forintot költött az egészségügy fejlesztésére. "Most már az egészségügy teljes területén elmondhatjuk, hogy (...) míg korábban 2,3 százalékos mértékben a forráskivonás volt jellemző az egészségügyre, az utóbbi években ez a szaldó - szerencsére - pozitívba fordult, és forrástöbblettel számolhat az ágazat" – tette hozzá az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!