A kormány kiemelt célja a külhoni fiatal magyar vállalkozók gazdasági támogatása

Semjén Zsolt a külhoni fiatal magyar vállalkozók évének nyitókonferenciáján elmondta: a kormány 750 millió forinttal támogatja a tematikus évet. A program célja, hogy gazdaságilag megerősödjön a magyarság a külhoni területeken, emelkedjen a magyar munkavállalók száma és azon vállalkozóké, akik magyar munkavállalókat alkalmaznak, és minél nagyobb vagyon legyen magyar kézben – mondta el a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken Budapesten.



A miniszterelnök-helyettes arra számít, az idei tematikus évre biztosított kormányzati támogatás sok más forintot is megmozgat majd, és elkezdi „pörgetni" a gazdasági életet a Kárpát-medencében.

A keret magában foglalja forrástérkép készítését, munkaerőpiaci kutatásokat, konzultációkat, képzéseket, valamint hitelt és vissza nem térítendő támogatásokat.

Semjén Zsolt hangsúlyozta: ahhoz, hogy a magyar nemzet a szülőföldjén megmaradjon, fontos a kulturális támogatás, a közjogi kötelék az állampolgárság megadásával, de emellett az anyagi hátteret is biztosítani kell. Ezért az utóbbi egy évben kiemelt hangsúlyt fektettek a gazdasági támogatásra, ami a tematikus évek meghirdetésében is látható – mutatott rá, és felidézte, hogy előző évben a külhoni magyar szakképzést segítették.

A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra is: a kormány Délvidéken 50 milliárdot biztosít, részint hitel és vissza nem térítendő támogatás formájában, a gazdaság megerősítésére.


Potápi Árpád János: az a cél, hogy minél több magyar gyermek szülessen

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: az a cél, hogy minél több magyar gyermek szülessen, és minél többen járjanak magyar intézményekbe. Csak rájuk fókuszálva, építve lehet a nemzetet fejleszteni – fogalmazott.

Elmondta: a program keretéből 525 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege, ebből 3-6 millió forintra pályázhatnak az egyes, 40 év alatti külhoni magyar vállalkozók. Számításai szerint mintegy 120 nyertes pályázó lesz.

Az a cél, hogy minden szempontból egy gazdasági egységként fogják fel a Kárpát-medencét, és a gazdaságpolitikai szemléletet erősítsék a nemzetpolitikában is – jelezte, és kitért arra is, hogy folytatják a szakképzés támogatását is.

Szeretnék felmérni azt is, milyen elképzeléseik vannak a külhoni magyar fiatal vállalkozóknak, mire van szükségük – jelezte.

A tanácskozáson, amelyen 187 fiatal magyar külhoni vállalkozó vett részt, a közreműködő tárcák és háttérintézmények elvi megállapodást írtak alá a program megvalósításáról. A program technikai lebonyolítását a Bethlen Gábor alapkezelő végzi.
     
Magyar Levente: gazdaságfejlesztéssel is segítik a határon túli magyarságot

A határon túli magyarság szempontjából elengedhetetlenül fontos a gazdaság fejlesztése – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozások éve program nyitókonferenciáján, Budapesten.

Kifejtette: a határon túli magyarság gazdasági perspektívájának erősítésére a közvetlen határ menti területek összekapcsolásával, a Kárpát-medence egészére kiterjedő üzleti hálózat létrehozásával, az anyagi eszközök előteremtésével lát lehetőséget.

Magyar Levente elmondta, hogy a közvetlen határ menti területek összekapcsolására, a gazdasági együttműködés erősítésére jelentetős lépéseket tett a magyar kormány. Az elmúlt öt évben 30 közúti kapcsolatot állítottak helyre a szomszédos országokkal, a következő években pedig több mint 40 összeköttetés építését határozták el, ezek anyagi fedezette adott, a partnerekkel való együttműködés függvénye az ütemezés.

A határ menti területek összekapcsolásában fontos az intézményes keretek megalapozása uniós eszközzel, az európai területi társulásokkal – mutatott rá az államtitkár.

Magyar Levente szólt arról, hogy a Kárpát-medence egészére kiterjedő üzleti hálózatot hoznak létre, a kereskedőház keretében 22 irodát terveznek, ezek nagy része már működik, és szervezik a vállalkozók közötti kapcsolatokat.

Az anyagi eszközök előteremtésében az idei év áttörést hoz – mondta az államtitkár, aki példaként említette, hogy a magyar kormány 50 milliárd forint gazdaságfejlesztési támogatást biztosít 150 ezer vajdasági magyar részére, a vállalkozók erősítésére, és ha ez a modell jól fog működni, akkor más relációban is tervezik bevezetését.

A Vajdaságban a program lebonyolítására 8 gazdaságfejlesztési irodát hoztak létre, továbbá a nagykövetségek és a konzulátusok révén a Kárpát-medencében 45 helyszínen van a magyar diplomácia jelen kifejezetten a gazdasági kapcsolatok erősítésének feladatával – ismertette az államtitkár.

Magyar Levente hangsúlyozta, a klasszikus diplomáciának meghatározó feladata van a gazdaságfejlesztésben.

A konferencián Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára ismertette a tárca vállalkozásfejlesztési területeit, a vállalkozói tudás terjesztését, a jó példák népszerűsítését, a visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatások működtetését, a mentorálást, a fiatalok vállalkozóvá válásának pályázati támogatását.

Kiss Antal miniszteri biztos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt működő Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy magyar nyelvű honlapot működtetnek a Brüsszelből közvetlenül elnyerhető forrásokhoz jutás segítésére, a felületen közérthetően teszik közzé az uniós pályázatokat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!