A kormány nem volt embertelen a bevándorlás kérdésében

Rétvári Bence szerint az idei év legfontosabb ügye Magyarország szempontjából egyértelműen a bevándorlás volt, ebben pedig a nemzetközi szervezetek kritikáival ellentétben a kormány nem járt el embertelenül. A kereszténydemokrata politikus az ATV Start című műsorában elmondta: sokkal embertelenebb az, amikor emberek százezreit buzdítják arra, hogy induljanak el egy olyan veszélyes úton, amelynek sokan nem érnek a végére.

Szerinte ráadásul azok a bevándorlók, akik betartják a törvényeinket, magasabb összegű ellátást kapnak naponta, mint a minimálbért kereső magyar állampolgárok.

Az Emmi államtitkára a vasárnapi boltzárról azt mondta, ez a rezsicsökkentéshez hasonlóan egy tipikusan baloldali javaslat volt, amit egyébként Európa más országaiban a baloldali pártok szoktak felvetni. Rétvári Bence úgy véli: akik a boltzárat elutasítják, a kormány azok számára is biztosítja a vasárnapi pihenés, a családdal való együttlét lehetőségét.

A politikus beszélt a szegénységi adatokról és a gyermekéhezésről is: az Eurostat felmérésére hivatkozva elmondta, a korábbi évekhez képest ma már közel félmillióval többen engedhetik meg maguknak, hogy legalább két naponta hús kerüljön az asztalra. Ami pedig a gyermekeket illeti, a kormány 98-ról 318 ezerre emelte azoknak az óvodásoknak és bölcsődéseknek a számát, akik ingyen juthatnak ételhez, a teljes költségvetési ráfordítás pedig 5 év alatt 29-ről 58 milliárd forintra emelkedett, jövőre pedig tovább nő 71 milliárd forintra.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!