A kormány túl is teljesítette a nyugdíjasoknak tett vállalását

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint nagyobb biztonságban érezhetik magukat a nyugdíjasok most, mint 2010 előtt. Rétvári Bence ezt azzal kapcsolatban jelentette ki az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, hogy a januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban.



Az államtitkár közölte: azért 1,6 százalékot határozott meg a kormány, mert ekkora mértékűre becsülik a nyugdíjas inflációt, és 2010-ben azt mondták, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét. A kormány tudta teljesíteni a vállalását, sőt túl is teljesítette azt. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi kormányok egyhavi nyugdíjat vettek el az idősektől a 13. havi nyugdíj megszüntetésével. Felhívta a figyelmet, hogy a 8,6 százalékos emeléssel a jelenlegi kormánynak ezt sikerült visszaadni.

Rétvári Bence elmondta, hogy 2,6 millió nyugdíjas, de 3,5 millió juttatás van Magyarországon, mert az öregségi nyugdíj mellett sokan más ellátásban is részesülnek – korhatár előtti ellátások, árvaellátás, szülői nyugdíj, rokkantsági rehabilitációs ellátások, baleseti járadék –, az ötvenhatosok pedig például politikai rehabilitációs juttatást kapnak. Fontosnak nevezte, hogy immár a politikai rehabilitációs járadékok is automatikusan emelkednek, nem kell külön jogszabályt hozni róla.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy folytatódik a Nők 40 program, amelynek köszönhetően eddig 150 ezer nő vonult nyugdíjba 40 év munkaviszony után. Azt mondta, ennek hatására a nagymamák többet tudnak foglalkozni az unokáikkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!