Az MSZP elhibázott liberális oktatáspolitikája idézte elő a magyar köz- és felsőoktatás minőségének romlását. A szocialisták egy olyan, anyagilag diszkrimináló közoktatási rendszert alakítottak ki, ahol a gyerekek esélyeit elsősorban az határozta meg, hogy milyen családba, az ország mely pontjára születtek, melyik iskolába jártak – olvasható a Kereszténydemokrata Néppárt közleményében, melyben az MSZP megszólalására reagált.
Az igazságtalan különbségek felszámolása helyett a szocialisták intézkedéseikkel tovább mélyítették a meglévő különbségeket. Ma is büszkén hirdetik, hogy nem ugyanaz a tudás illeti meg a gazdagabb településeken és a hátrányos helyzetű régióban élő gyerekeket.
A fiatalok körében valóban tapasztalható tudásválságot a szocialisták kitartó károkozása idézte elő, többek között az oktatásból a folyamatos forráskivonással, a pedagógusok helyzetének ellehetetlenítésével, szakmai illetékességük megkérdőjelezésével, a tömeges iskolabezárásokkal, a követelményszínt leszállításával. Míg Európa más országaiban az elégséges érettségihez a diákoknak ötven százalékot kell teljesíteniük, addig az MSZP érettségi reformjának köszönhetően Magyarországon 20 százalékot. A színvonalat jól láttatja, hogy 7 osztályos gyerekek az érettségin jó eredménnyel végeznének.
Az MSZP akárcsak az ország gazdaságát, az oktatás egészét is az összeomlás szélére sodorta. Az köznevelési és a felsőoktatási rendszer megújítása véget vet ennek a folyamatnak, az állam nagyobb szerepvállalásával, következetes oktatáspolitikájával igazságosabb és jobb oktatási rendszert hozott létre.