A kormány gazdaságpolitikája meghozta a gyümölcsét

Semjén Zsolt szerint mára a kormány gazdaságpolitikája meghozta a gyümölcsét, beindult a gazdasági növekedés, és a 3 százalék alatti hiány folyamatosan tartható. A miniszterelnök-helyettes erről Budapesten, Rákosmentén beszélt, a kormánypártok választási fórumán, és azt is hangsúlyozta: a rezsicsökkentés folytatódni fog. A rendezvény Orbán Viktor kormányfő videoüzenetével kezdődött.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke azt mondta: 2010-ben az ország az államcsőd szélén tántorgott, az államháztartási hiány 7 százalék felett volt. A Gyurcsány-érában volt olyan év – folytatta –, hogy a gazdaság visszaesése csaknem 7 százalékos volt, az államadósság a kezelhetetlenséghez közelített, megduplázták a munkanélküliséget, „Magyar Bálinték mintegy tízezer pedagógust bocsátottak el”, és sorra zárták be az iskolákat.

Kitért arra: két lehetőség állt előttük, vagy azt teszik, amit az IMF, az uniós bürokraták és a baloldal sugallt, és megszorításokhoz és adóemeléshez nyúlnak. Erre erkölcsi, politikai és gazdaságpolitikai megfontolásból egyaránt nemet mondtak. A kormány elhatározta, hogy nem lesz megszorítás, és radikális adócsökkentést vezettek be, megadóztatták a bankokat és a multinacionális cégeket. Ez erkölcsileg helyes volt, hiszen az előző időszaknak ők voltak a nyertesei – mondta Semjén Zsolt. Szerinte óriási nyomás volt rajtuk, de mára számos uniós ország követte Magyarország példáját és vezette be a bankadót.

<>A hiány ma már jóval 3 százalék alatt van, és tartható bármeddig, ezt ma már az unió és a pénzügyi biztosa is elismeri. Beindult a gazdasági növekedés, több mint négymillió ember dolgozik, és létrehozták Európa legalacsonyabb kulcsú adórendszerét. Beigazolódott, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikája meghozta a gyümölcsét.

Szólt arról a döntéssorozatról is, amely célul tűzte ki: az energiafüggőséget meg kell szüntetni. Hogy létezik, hogy a magyar gázárról Merkel és Putyin állapodik meg szimbolikusan? – tette fel a kérdést a kormányfő helyettese, hozzáfűzve: hol van akkor a nemzeti szuverenitás? Mint mondta, a külföldi multinacionális közműszolgáltatók iszonyú pénzeket „toltak ki” az országból. Az a cél, hogy minél olcsóbban, minél magasabb színvonalú szolgáltatás legyen, és ezt nevezik rezsicsökkentésnek – mondta a KDNP elnöke.

Úgy fogalmazott: „szemenszedett hazugság és szemfényvesztés”, hogy a közműszolgáltatók esetében piaci árverseny van, és szabadpiaci viszonyokat kell teremteni. Ez nem lehetséges és nem is kívánatos, az állam feladata, hogy az emberek életminőségét biztosítsa – tette hozzá Semjén Zsolt. A rezsicsökkentés folytatódni fog, addig, amíg biztosítható, hogy az állam sokkal olcsóbban tud szolgáltatni, mint bárki más – jelentette ki.

Semjén Zsolt szerint az „az abszurditás teteje”, hogy a magát szocialistának mondó párt legnagyobb problémája, hogy a multinacionális vállalatoknak nem lesz elegendő profitjuk. Ma Magyarországon a jobboldal sokkal baloldalibb, mint az a társulat, amely magát baloldalinak mondja – jegyezte meg, hozzátéve: ők nem más, mint „az új burzsoázia, amelyik ránk akarja erőltetni a legvadabb kapitalizmust”.

Áttekintve a kormányzati intézkedéseket, kitért még a család védelmének megerősítésére az alaptörvényben, és az új családtámogatási rendszerre is. Szólt továbbá arról, hogy eddig 600 ezren igényelték az állampolgárságot, és 550 ezren már le is tették az esküt.

Semjén Zsolt a jelenlévők figyelmébe ajánlotta Dunai Mónikát, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét, aki – mint mondta – oroszlánként fog harcolni minden fejlesztésért. Aki rá szavaz, Orbán Viktorra és az általa képviselt értékrendre voksol.

Dunai Mónika arról beszélt a Vigyázó Sándor Művelődési Házban tartott fórumon, hogy a Fidesz olyan intézkedéseket hozott az elmúlt négy évben, amelyek a magyar emberek és családok érdekét szolgálták. Jó irányba halad az ország, de ez az út igen hosszú, nem torpanhatnak meg és nem fordulhatnak vissza, a kormánykereket nem engedhetik át másnak – jelentette ki.

Riz Levente XVII. kerületi polgármester kiemelte: nagyon fontos, hogy mindenki elmenjen szavazni, ellenkező esetben „mások döntenek a sorsunkról”. Minden szavazat számít, a győztesre leadott egyetlen szavazat sem vész el – mondta a polgármester, hozzátéve: Rákosmentén az útépítéseket 1,5 milliárddal támogatta a kormány, 1,3 milliárdot fordítottak a ferihegyi elkerülő útra – sorolta, majd bejelentette: megállapodott a miniszterelnökkel arról, hogy sport- és rendezvénycsarnok létesülhet a városrészben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!