A kormány a magyar emberek érdekeit képviseli

Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes álláspontja szerint azok a szolgáltatók, amelyek nem értenek egyet a szolidaritás elve alapján kimunkált feltételekkel, „akár el is mehetnek” az országból. Kijelentette: az érintett multinacionális cégek sajnálják az extraprofitjukat, de „el kell fogadniuk, hogy a magyar kormány számára viszont a magyar emberek érdeke az első”.

A Heves Megyei Hírlap hétfői számában megjelent interjúban a miniszterelnök-helyettes egyebek mellett arról beszélt, hogy az érintett multinacionális cégek sajnálják az extraprofitjukat, de „el kell fogadniuk, hogy a magyar kormány számára viszont a magyar emberek érdeke az első”. Hangsúlyozta:„nem tűrhető, hogy a nagy cégek többet kaszálnak itt, mint Nyugat-Európában vagy a szomszédos országokban”.  

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: „aki a szolidaritás elve szerint elvárható feltételekkel nem ért egyet, az akár el is mehet innen”.

A hatvani látogatása során a megyei lapnak nyilatkozó miniszterelnök-helyettes megerősítette, hogy lesz harmadik üteme a rezsicsökkentésnek, mert a kormány filozófiája a szolgáltatásoknál nem piac-, hanem szolidaritásközpontú.  

Semjén Zsolt a Hatvanban épülő vadászati múzeumról szólva elmondta, a város ideális helyszíne lesz az intézménynek, hiszen nincs messze a fővárostól, a település pedig ezer szállal kötődik a vadászathoz.

+

Július 1-jétől olcsóbb lesz a mindennapi élet, mivel a víz és csatorna, a palackos gáz, a szennyvízszippantás, a szemétszállítás, a kéményseprés szolgáltatások díjai csökkennek. A füstelvezetők tisztításáért körülbelül a korábbi ár felét számíthatják fel, míg a többi tarifa egyaránt 10-10 százalékkal mérséklődik. Októberben újabb rezsicsökkentés következik.

Havonta akár 700 forinttal is csökkenhet a víz- és csatornadíj egy átlagos – havonta hat köbméter – vízfogyasztású család esetében a júliustól életbelépő 10 százalékos rezsicsökkentés következében – közölte a mintegy 270 ezer lakossági szerződéses kapcsolattal rendelkező Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.

Októberben újabb tízszázalékos gáz- és villamosenergiaár-csökkentés lesz Magyarországon – mondta Orbán Viktor Brüsszelben. Közölte, erről tájékoztatta is tárgyalópartnereit akkor, amikor megvitatták az unió úgynevezett országspecifikus ajánlásait.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!