A kormány sürgeti a devizahitel-forintosítást

A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak, miután több órán át részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai kormányülésen lesz szó. Megerősítette azt is, hogy a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztését levették a napirendről.

A kormányfő közölte: a keddi tanácskozáson a kormánypárti képviselőcsoport javaslatokat tett a fair bankokról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, ezeket a kormány szerdán tárgyalja meg.
 
Ez egy bonyolult jogszabály lesz, a hitelfelvevőket fogja védeni, egyensúlyt hoz létre a bankok és a hitelfelvevők között – fogalmazott Orbán Viktor.
 
A devizahitelek forintosításáról, annak tervezett ütemezéséről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyancsak a szerdai kormányülésen ad tájékoztatást – közölte a miniszterelnök, hozzátéve: „mi sürgetjük egyébként, jó lenne minél hamarabb túlesni ezen is", de ebben a kérdésben még nem jött létre megállapodás a bankszövetséggel.
 
Orbán Viktor beszélt a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztéséről is. Arra a kérdésre, hogy jövőre lehet-e internetadó, azt válaszolta: „szerintem nem". Megerősítette: a távközlési adó kiterjesztését levették a napirendről, az pedig egy jogtechnikai kérdés, hogy melyik nap nyújtják be a parlamentnek az erre vonatkozó indítványt.
 
Közölte azt is, hogy az összes érintett szolgáltató tiltakozott a kormánynál, személy szerint Varga Mihálynál a tervezett kiterjesztés ellen.
 
Megemlítette egyúttal, hogy hétfőn telefonon beszélt a Deutsche Telekom vezetőjével, akivel a következő fejlesztésekről egyeztetett, a kormány ugyanis már korábban aláírt egy közös fejlesztésről szóló megállapodást a német vállalattal. „A németeknek is és nekünk is az a célunk, hogy 2018-ra minden lakásban – Németországban és Magyarországon is – legyen szélessávú internet. Ebben a Deutsche Telekom kiemelt partner" – fejtette ki.
 
A frakcióülésen téma volt emellett az oktatás átalakítása – tájékoztatott Orbán Viktor, aki kulcskérdésnek tartja ennek ügyét, a következő négy év legfontosabb feladata ugyanis szerinte a versenyképesség javítása, amit elsősorban az oktatási rendszer „minőségi feljavításán" keresztül tudnak elérni, „tehát oda sok pénzt és sok energiát akarunk majd fordítani a következő időszakban".
 
A kormány célja – folytatta –, hogy „szakképző intézményekben a szakképzéssel lehessen foglalkozni, ne pedig az általános iskolában meg nem tanított tudás megtanításával", ahogyan ez ma történik, mert most a szakképzés három évéből egyet általában az általános iskolában meg nem szerzett tudás pótlására kell fordítani.
 
A KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartásról a kormányfő azt mondta: ez nem volt napirenden, de lesz egy kereskedelempolitikai előterjesztés, amikor meghallgatják a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat, döntést ezt követően hoznak.
 
Tájékoztatása szerint az amerikai beutazási tilalomról sem volt szó a frakcióülésen. Arra a kérdésre, hogy ő ismeri-e annak a hat embernek a nevét, akiket kitiltottak az Egyesült Államokból, a miniszterelnök azt válaszolta: „majd ha megmondják az amerikaiak, akkor szívesen elmondom".
 
A Déli Áramlat gázvezetéket érintő kérdésre azt válaszolta: a kormány álláspontja szerint a magyar energiabiztonsághoz az kell, hogy „ mit a németek megtehetnek, azt megtehessék a magyarok is". A németek megépítették az Északi Áramlatot, így Ukrajnát mint potenciális veszélyforrást „ ikapcsolták", hiszen így ott többé nem akadhat el a Németországba tartó gáz – fejtette ki, megismételve: „ mi sem akarunk mást, csak azt, mint a németek, hogy ha Ukrajnában gond van, attól még Magyarországon legyen gáz, ehhez meg kell egy cső". Ezért a magyar kormány támogatja a Déli Áramlatot, ahogyan tette ezt korábban – amíg volt – a Nabucco esetében is, „ általában minden csővezetéket támogatunk, amely keresztülmegy Magyarországon, és amely energiaforrást hoz be" – mondta.
 
Végül megkérdezték arról, támogatna-e egy újabb békemenetet, amire azt felelte: „most ne meneteljünk, béke van".
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!