A kormány üdvözli a szerb miniszterelnök bejelentését

Magyarország kormánya megnyugvással fogadta, hogy hetven év után végre megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt – jelentette ki közleményében Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A szerb politika mostani lépése Magyarország régi törekvésével találkozott – fúzte hozzá a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

Semjén Zsolt hangsúlyozta: üdvözlik a szerb miniszterelnök mai szabadkai bejelentését és az 1944-45-ben ártatlanul kivégzett áldozatok előtti főhajtását, amely a szerb-magyar megbékélés szimbolikus állomása.

A szerb politika mostani lépése Magyarország régi törekvésével találkozott – fúzte hozzá a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

+

Eltörölték három délvidéki település magyarjainak kollektív bűnösségét

Hetven év után megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a vajdasági Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt – jelentette be Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök Szabadkán.

A kormányfő részt vett az 1944–1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett vasárnapi megemlékezésen Szabadkán, a Zentai úti temetőben. Ez volt az első alkalom, hogy a szerbiai vezetés a szabadkai emlékműnél lerótta kegyeletét.