A kormány vállalja a kötelezettséget a béremelésre

A pedagógusok előmeneteli rendszerének csak első lépése a szeptembertől hatályos béremelés, még négy ütem lesz, amely 2017 szeptemberében fejeződik be – mondta Hoffmann Rózsa Nógrádkövesden. A köznevelésért felelős államtitkár hozzátette: a kormány erre kötelezettséget vállalt. Fontosnak nevezte, hogy a béremelés nem hitelből történik, hanem megvan a fedezete a költségvetésben. Az idei összeg mintegy 32,5 milliárd, a jövő évi pedig 150 milliárd forint.

 

Hoffmann Rózsa a Nógrád megyei településen beszélt arról is, hogy a mostani a béremelés „automatizmus volt”, a munkában eltöltött időn kívül nem díjaz egyéb szempontokat, de a következő lépésben megkezdődik a minősítés rendszere, ami négy kategóriába sorolja majd a pedagógusokat.

Nem várnak el többletmunkát

Mint mondta, a túlóra fogalma kikerült a köznevelés rendszeréből, mivel túlóráról kötelező óraszám esetében van értelme beszélni, a pedagógusokra viszont már a rugalmas munkaidő szabályozása vonatkozik.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, hogy nem várnak el többletmunkát a pedagógusoktól, a kormányrendeletben egyetlen olyan tevékenység sincs, amelyet eddig nem kellett elvégezni. „Az történt, hogy ezt szabályoztuk, átláthatóvá és egységessé tettük, elkerülendő azt, hogy egy nevelőtestületben vagy tankerületben nagy különbségek alakuljanak ki az elvégzett munka mennyiségét illetően” – mondta.

160 ezren kaptak béremelést

Összesen 160 ezer pedagógus kapott béremelést, és mintegy százan vannak, akiknek csökkent a fizetése. Az államtitkár tájékoztatása szerint ezeket az eseteket egyénileg vizsgálják meg a tankerületi igazgatók október 15-ig, a kompenzációt pedig novemberi fizetésükkel kapják meg az érintettek.

A sajtótájékoztatón Ondrikné Szabó Tímea, a nógrádkövesdi József Attila Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy elégedettek a kollégák, miután október 2-án megérkezett számlájukra az emelt bér, a bruttó 20-60 ezer forint közötti összegekkel. A délutáni elfoglaltságokon szívesen vesznek részt a gyerekek, nőtt a szakkörök, korrepetálások száma – tette hozzá.

Selmeczi Zoltán, a Balassagyarmati Tankerület igazgatója arról számolt be, hogy a tankerületben közel 400 pedagógust érintett az átsorolás, van, akinek bruttó 99 800 forinttal nőtt a bére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!