A Fidesz-KDNP pártszövetséget választaná a biztos szavazók közel 40 százaléka, a szocialisták eltűnni látszanak az erdőben, míg az Együtt 2014 erősödik: ők jelentik jelenleg a legnagyobb ellenzéki erőt a kormánypárttal szemben. A Medián kutatása szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség 38, az Együtt 2014 22, a Jobbik 16, az MSZP 15, az LMP 4, a Demokratikus Koalíció (DK) 3 százalékon áll a választani tudó biztos szavazók között.
A HVG számára készített felmérés alapján az új csoportosulás megjelenése felbolygatta a pártok erőviszonyait. Ha csak az eddig is csatasorban álló pártokra lehetne szavazni, az október végi pártpreferenciák nem sokban térnének el a szeptemberiektől.
Ha viszont a szavazócédulára felkerül az Együtt 2014 is, Bajnai Gordonék szervezete a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthat, ami a választani tudó biztos szavazók között 22 százaléknyi voksot jelent. Ezzel a Haza és Haladás Egyesület, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom által létrehozott Együtt 2014 a legerősebb szervezet az ellenzéki oldalon.
A Medián kutatása szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség 38, az Együtt 2014 22, a Jobbik 16, az MSZP 15, az LMP 4, a Demokratikus Koalíció (DK) 3 százalékon áll a választani tudó biztos szavazók között. Az összes megkérdezett közül a Fideszt 22, az Együtt 2014-et pedig 14 százalék választaná, a Jobbik és az MSZP támogatottsága 10-10 százalék, az LMP 3, míg a DK 1 százalékra számíthat.
Az új ellenzéki formáció támogatóinak több mint négytizede eredetileg az MSZP-t választotta volna, 36 százalékuk viszont ezt megelőzően egyik pártot sem támogatta. Az álbaloldali választói mozgalom létrejöttéről a megkérdezettek 61 százaléka értesült, a teljes szavazókorú népesség 53 százaléka azt is tudta, hogy a mozgalmat Bajnai Gordon volt kormányfő neve fémjelzi.
A korábbi miniszterelnök a politikusok népszerűségi listáján is második, csak Áder János köztársasági elnök előzi meg. Az államfő tetszési indexe 43, Bajnai Gordoné 41 százalék. Az október utolsó hetében készült felmérés alapján a szavazókorú népesség 37 százalékának nincs pártja, és a megkérdezettek mindössze 40 százaléka mondta azt, hogy biztosan részt venne a választáson.
A Medián mellett az mno.hu vizsgálta az Ipsos kimutatását is, amely szerint a Fidesz és a szocialisták is belehúztak októberben: eredményeik alapján a biztos szavazók körében a cég szerint a Fidesz 41, az MSZP 33 százalékot ér el, a Jobbik 15 százalékon áll, az LMP 6, a DK 4 százalékos.
A Tárki adatai szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz–KDNP pártszövetség támogatottsága 38-ról 40 százalékra, az MSZP-é pedig 24-ről 28 százalékra nőtt. Érdekes a DK eredménye, a Gyurcsány-párt szeptemberi 8 százaléka – az éhségsztrájk ellenére – októberre kettőre olvadt. A Jobbik 20 százalékon áll ebben a kategóriában, míg az LMP 6-on.
A Századvég 2012. október végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint pedig a biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 40, a szocialisták 29 százalékon állnak, 19 százaléka adná voksát a Jobbikra, 7 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A DK ebben a dimenzióban 3 százalékon áll. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében a Fidesz–KDNP 36, az MSZP 12, a Jobbik 11, míg a Bajnai Gordon által alapított egyesület 5 százalékon áll.