Kormányszóvivő: bízunk a legjobban, de készülünk a legrosszabbra is

Eddig 400 ezren küldték vissza a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kérdőívét, amiből több mint 200 ezret már fel is dolgoztak. Ezekből az látszik, hogy a nagy többség határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól és az Európai Uniótól bevándorlásügyben – mondta a kormányszóvivő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Megjegyezte, az unióban szoktak élni a határőrizet visszaállításának jogával.

Kovács Zoltán közölte: az eddigi válaszadók 90 százaléka támogatja, hogy szigorúbb legyen a szabályozás a Magyarországra illegálisan érkezőkkel kapcsolatban mind az őrizetbe vételt, mind a visszafordítást illetően. Azzal pedig a válaszolók több mint 90 százaléka ért egyet, hogy az esetleg felmerülő munkaerő- és népesedési kérdéseket ne bevándorlással, ne a migráció engedélyezésével, hanem családtámogatási eszközökkel oldják meg.

A terrorizmussal kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból eddig az látszik - folytatta -, hogy a magyarok alapvetően biztonságban érzik magukat, de elképzelhetőnek tartanak terrorcselekményt Magyarországon is. A válaszadók kétharmada gondolja úgy, hogy a jelenlegi brüsszeli szabályozás részben lehetővé teszi, hogy a terrorizmus is megjelenjen mint fenyegetés az illegális migráció kapcsán.

A sajtótájékoztatón Pósán László debreceni fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Debrecen az egyik legérintettebb terület menekültügyben, és számos megkeresést kapott a helyiektől, akik egyöntetűen úgy vélekedtek, ez így nem állapot, valamit tenni kell. Magyarország azt szeretné, ha Brüsszel nem kényszerítene rá - és más uniós tagállamokra - olyan szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik az érdemi fellépést a bevándorlás ügyében –  közölte a kormánypárti politikus, aki szerint vagy nemzeti hatáskörbe kell adni a migráció kezelését, vagy az EU egészének kellene megoldást találnia az emberek megelégedésére.

A debreceniek azt a véleményüket is megfogalmazták neki, hogy fel vannak háborodva amiatt, hogy a magyarországi baloldal a kérdésben nem a magyar emberek oldalán áll, válogatás nélkül beengednének mindenkit az országba. Hozzátette, a Jobbik sem kínál megoldást az ügyben.

A debreceni menekülttábor sorsát firtató kérdésre a kormányszóvivő azt hangsúlyozta, hogy Magyarország minden európai kötelezettségét betartja, ezért a debreceni vagy bármely más befogadóállomás bezárásáról akkor lehet szó, ha az európai feltételek adottak. Pósán László megjegyezte, tudomása szerint a tábor most is tele van.

Azzal kapcsolatban, hogy a Napi Gazdaság online kiadásában szombaton megjelent információ szerint lezárhatják az ország déli határát a bevándorlók előtt, a kormányszóvivő úgy fogalmazott: bízunk a legjobban, de készülünk a legrosszabbra is. Megjegyezte, az unióban szoktak élni a határőrizet visszaállításának jogával. A magyar kormánynak minden lehetőséget meg kell vizsgálnia, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy mást jelenleg nem áll módjában mondani, mert nincs még az a helyzet, illetve ilyen lépést - az én tudomásommal - semmiképpen nem terveztünk azonnalra.

A bevándorlásról szóló, már zajló plakátkampányról és egyes hirdetések megrongálásáról Kovács Zoltán azt mondta: a plakátrongálás szabálysértésnek minősül, ezért azt várják, hogy az illetékes hatóságok fogják el a rongálókat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!