A kormányzat minden lépést megtesz a gyermekek védelmében

Napirend előtti felszólalásában reagált Kunhalmi Ágnes (MSZP) azokra a híradásokra, amelyek szerint ketrecben harcoltatnak egymással szegény sorsú gyerekeket az egyik legkeményebb küzdősportban. Az ellenzéki felszólaló a kormánypártok morális állapotát okolta a gyermekszegénységért. Rétvári Bence válaszában rámutatott, hogy a jelenlegi kormányzat eddig is megtett és ezután is mindent megtesz a gyermekek helyzetének javításáért.

Szegény sorsú tizenéves gyerekeket verekedtetnek egymással az egyik legkeményebb küzdősportban, az MMA-ban, fejvédő nélkül, felnőtt szabályok szerint – számolt be a Blikk. A legutóbbi versenyen három tinihez is mentőt hívtak súlyos sérülés miatt. Egy 10-12 év körüli kislányt torkon rúgtak. Fuldoklott, ezért mentőt kellett hívni hozzá. Ők vették észre, hogy van egy fiú is, aki koponyasérülést szenvedett. Fejvédőt, nagy kesztyűt és térdvédőt nem szoktak viselni a meccseken. Egy 16 éves fiút mentővel vittek a kórházba és azonnal megműtötték, így a tüdeje megmaradt, mert úgy volt, az se fog. A meccs előtt semmit nem mondott nekik a bíró arról, mit lehet és mit nem, így azt sem igazán tudták, milyen szabályok szerint lehet küzdeni.
 
A hírrel kapcsolatban Kunhalmi Ágnes (MSZP) szólalt fel napirend előtt a parlament ülésén. Kifejezte az eset feletti megdöbbenését, különösen hogy az egyesület vezetője szerint ez a szegények sportja és ezeknek a gyerekeknek nincs más kitörési lehetőségük abból, ahová születtek, csak ha ketrecben harcoltatják őket. Felszólalásában a rendszerváltás óta kormányzó politikai elit, különösen a jelenlegi kormánypártok moralis állapotát tette felelőssé a jelenlegi helyzetért, amelyben a gyermekek éhezhetnek és ilyen embertelen küzdelemre kényszerülhetnek. E morális probléma tüneteként beszélt a stadionépítésekről és a jelenlegi oktatási rendszerről, példaként említve a 16 éves tankötelezettség leszállítását, amely intézkedések véleménye szerint nem segítik a gyermekéhezés felszámolását és nem járunak hozzá a gyermekek nyomorból való kilábalásához.
 
A kormány részéről Rétvári Bence reagált a felszólalásra. Két részre bontotta a válaszát. Véleménye szerint egyrészt ezeknek a gyermekviadaloknak nincs pártpolitikai vonatkozása, hiszen mindenki megdöbbent a képek a láttán, a beszámolókat olvasva, és mindenkit sokkolt a hír, hogy Magyarországon ilyen viadalokat rendeztek kiskorúak részvételével. De ez nem csak magyar probléma, az államtitkár szerint az Egyesült Államokban milliós közönsége van ezeknek a harcoknak, Angliában pedig még büntetőeljárás-sorozat is indult a felderítésükre.
 
Ez az állapot a kormányzat szerint is tűrhetetlen, ezért azonnali lépéseket tettek, az EMMI nevében Simicskó István államtitkár június 11-én a Magyar Olimpiai Bizottság illetékes alelnökével egyeztetett kormányzati részről, és kérte, hogy full contact küzdelmeket ne rendezzenek 14 éven aluliaknak.
 
Rétvári Bence szerint felnőttkorúak között is meggondolandó, hogy szükség van-e erre a fajta küzdelemre, féktelen agresszióra. De hogy 18 év alatti, kiskorú vagy fiatalkorú legyen a küzdelem részese, az teljes mértékben elfogadhatatlan az államtitkár szerint. Mint mondta, nem értettek egyet ezzel a gyakorlattal, és azt várják a Magyar Olimpiai Bizottság illetékes részlegétől, hogy a jogszabály-módosító javaslatot is tegye meg, amit a parlamentben az ellenzéki pártok és a kormánypártok együtt támogathatnak.

Ezen túlmenően a Kereszténydemokrata Néppárt is feljelentést tett annak érdekében, hogy vizsgálják ki, volt-e itt súlyos testi sértésre való felbujtás, volt-e kényszerítés, volt-e foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, kiskorú veszélyeztetése vagy más bűncselekmény - számolt be Rétvári Bence.

 
Az államtitkár személyesen beszélt az üggyel kapcsolatban Polt Péter legfőbb ügyésszel, aki azt ígérte, hogy nemcsak a büntetőjogi részét vizsgálják ki ennek a konkrét ügynek, hanem azt is feltérképezik, hogy a különböző hatósági engedélyek vagy lépések megtörténtek-e ebben az ügyben.
 
Ilyesfajta küzdelemre sem Magyarországon, sem máshol a világban nem kerülhet sor az államtitkár szerint. Rétvári Bence elmondta, hogy vannak büntetőjogi eszközeink ezeknek a visszaszorítására, csak ezekkel a büntetőjogi eszközökkel élni is kell, hiszen az elfogadhatatlan, hogy gyermekek küzdjenek ilyen körülmények között sokszor fejvédő nélkül, sokszor odáig, hogy az illető a földre kerül, és még ott is rugdossák. Ez nemcsak testi, de lelki megnyomorítás, az ilyesfajta brutalitás nem lehet senki számára, főleg gyermekek közti brutalitás nem lehet belépődíjban vagy fogadási összegben, vagy bármi másban jövedelemszerző lehetőség. Ez ellen a korábbiakban is felléptek, és a későbbiekben is fel fognak lépni, a gyermekek védelmében a kormányzat időben lépett mind sportszakmai téren, mind pedig büntetőjogi téren, Rétvári Bence szerint.
 
Válaszának második felében a szegénység terjedésével kapcsolatban reagált Kunhalmi Ágnes felszólalására, amelyből véleménye szerint a szocialisták igencsak jelentősen kivették a részüket. Példaként említette, hogy a nélkülözések között élők aránya Magyarországon a szocialisták  kormányzásának elején 4 százalék körül volt, és a végére 8 százalék fölé nőtt. Az MSZP szemére vetette,  hogy nem támogatták a rezsicsökkentést, nem támogatták az oktatás átszervezését, amikor pontosan a nélkülözők számára legnehezebb kiadásokban utasították el a segítségnyújtást és mindig csak a szolgáltatók érdekéről beszéltek.
 
Rétvári Bence szerint az ellenzék ostorozza az oktatási intézmények állami fenntartásba vételét, pedig szerinte pont ez teremthet esélyt mindenki számára, hogy egy II. kerületi iskolának és egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolának ugyanaz lett a fenntartója, aki ugyanolyan finanszírozási biztonságot nyújt mindkét iskolának. A gyermekétkeztetéssel kapcsolatban az államtitkár rámutatott, hogy ezen a nyáron több pénz jut a gyermekétkeztetés támogatására, mint valaha Magyarországon, 2,6 milliárd forint.
 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!