Kormányzati „siker”: tíz százalék fölött a munkanélküliség

2009 III. negyedévében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 784 ezer, a munkanélkülieké 436 ezer fő volt, ami 10,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Utoljára 1996 első negyedévében mértek 10 százalék fölötti értéket, akkor 10,6 százalék volt az állástalanok aránya. Ha a Bajnai-kormány még sokáig hivatalban marad, akkor ez a munkanélküliségi ráta tovább emelkedhet – reagált az InfoRádiónak az adatokra a Fidesz elnöke, aki kiemelte: a tíz százalék a hivatalosan bejelentett munkanélküliek száma, tényleges arányuk ennél jóval nagyobb.

A vizsgált időszakban a 15–64 éves népesség 61,9 százaléka, ezen belül a 15–61 évesek 64,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.

A 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma 2009. július–szeptemberben átlagosan 3 millió 753 ezer fő volt, 138 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 55,5 százalékos foglalkoztatási ráta 1,8 százalékponttal maradt el a 2008 III. negyedévitől.

A 15–74 éves munkanélküliek létszáma 436 ezer fő volt, 109 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliségi ráta 10,3 százalékos értéket ért el, ami az előző év azonos időszakinál 2,6 százalékponttal, az előző negyedévinél 0,7 százalékponttal magasabb. 2008 III. negyedévhez képest a férfiak munkanélkülisége 3,1 százalékponttal, a nőké 2,1 százalékponttal nőtt.

Az Eurostat által publikált adatokból kiderült, hogy a magyarországi munkanélküliségi ráta meghaladja az Európai Unió 27 országának átlagát.

A munkanélküliség az előző év azonos időszakihoz képest a nyugat- és a közép-dunántúli régióban nőtt leginkább.

A munkanélküliek 19,8 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. Annak ellenére, hogy ez az arány az előző év azonos időszakához képest némi (0,6 százalékpontos) csökkenést mutat, az ilyen korú fiatalok munkanélküliségi rátája az elmúlt egy évben 20,8 százalékról 27,7 százalékra emelkedett. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája is jelentősen nőtt, a 9,3 százalékos érték 2,4 százalékponttal magasabb, mint 2008. július–szeptemberben.

A munkanélküliek 42,3 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, 2,4 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál, ami a munkanélküliségi státusba történő intenzív beáramlás következménye.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legutóbbi adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők száma a szeptemberi zárónapon 566,3 ezer fő volt.

 +

Ha a Bajnai-kormány még sokáig hivatalban marad, akkor ez a munkanélküliségi ráta tovább emelkedhet – reagált az InfoRádiónak az adatokra a Fidesz elnöke, aki kiemelte: a tíz százalék a hivatalosan bejelentett munkanélküliek száma, tényleges arányuk ennél jóval nagyobb.

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság komoly bajban van. Feleslegesnek és értelmetlennek tartja a mostani megszorító politikát, mivel az nem hozott eredményt. A helyzet nemhogy nem javult, de egyre inkább romlik – fogalmazott a politikus.

Másik gazdaságpolitikára van szükség, és a Fidesz készen áll arra, hogy ezt az új gazdaságpolitikát, középpontjában a munkahelyek megvédésével és teremtésével, megvalósítsa, ha a választópolgárok megbízzák ezzel – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország 2010 tavaszára gazdasági vészhelyzetben találja majd magát.

A következő kormánynak ezt a gazdasági vészhelyzetet kell majd kezelnie, ami nem lesz lehetetlen, de könnyű sem mondta Orbán Viktor, kiemelve: adócsökkentést kell végrehajtani, mert e nélkül nem lehet munkahelyeket teremteni.

Fontos feladatnak nevezte az árak leszorítását is, mert úgy véli, az árszínvonal a bérekkel összehasonítva elfogadhatatlanul magas Magyarországon. Jó gazdaságpolitikával a bérek csökkenése meghaladhatja az árak növekedését – fűzte hozzá a Fidesz elnöke. 

+

Bernáth Ildikó fideszes országgyűlési képviselő szerint a minden eddiginél durvább megszorításokat tartalmazó költségvetés tovább növeli a munkanélküliséget.

Az ellenzéki képviselő közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva kijelentette: az, hogy a 10 százalékot is áttörte a ráta, azt jelzi: „a Bajnai-kormány brutális megszorításai feleslegesek és károsak, nemhogy nem javítanak, de jelentősen rontanak a helyzeten”.
    
Kiemeli: miközben százával, ezrével kerülnek utcára most már szinte naponta a magyar munkavállalók, a kormány tehetetlenül széttárja karját, és azt mondja, hogy nem tud mit tenni.
    
„Mindezt most tetézni akarják egy minden eddiginél durvább megszorításokat tartalmazó költségvetéssel, ami egész biztosan tovább növeli a munkanélküliséget” – hangsúlyozza a fideszes képviselő hozzátéve: „ez a tehetetlen kormány leszerepelt, félre kell állnia a változás útjából!”

+

A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők szerint a munkanélküliségi ráta vártnál magasabb értékéhez a július és szeptember közötti szezonális hatások – az építőipar és az idegenforgalom felszívásának – kifulladása járult hozzá legnagyobb mértékben. Emellett a recesszió kedvezőtlen hatásai is éreztetik hatásukat, a nagyobb elbocsátások folytatódásával, így a ráta további emelkedése várható – mondta a lapnak Barta György, a CIB Bank elemzője, hozzátéve: az év végére. A jelenlegi szintnél is magasabb,  11 százalékos értéket várnak

Barta szerint 2010-ben a gazdasági növekedés még nem lesz elegendően erős ahhoz, hogy megfelelő számú munkahelyet teremtsen, így a jövő év első időszakában a munkanélküliség további emelkedésére számít az elemző. Magyarországon – Nyugat-Európához képest – lassíthatja a növekedési trendet a külső piacok keresletének erősödése. Nagy bizonytalanság mellett a jövő év második-harmadik negyedéve jelenthet trendfordulót – tette hozzá.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a vártnál rosszabb adat a szezonális hatások mellett a belső fogyasztás visszaesésére vezethető vissza. Az év végi 11 százalékos érték után 2010 első negyede lehet a mélypont, 11,5 százalékkal, amely után fordulhat a trend, azonban 10 százalék alá csak 2011-2012 folyamán térhet vissza a ráta – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!