Korszakos jelentőségű fejlesztések történtek

Az Egerben létrejövő egyetemről, a Fertő tavi kerékpárút fejlesztéséről, a külpolitikáról, az egészségügyről és a korrupcióról is szó volt napirend előtt az Országgyűlésben. Firtl Mátyás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelmúltban teljessé vált a Fertő tavi kerékpárút magyarországi szakasza. Szerinte korszakos jelentőségű, hogy körbekerékpározható a tó, és ez új lehetőségeket jelent az eddig kiaknázatlan vízi és ökoturizmus területén.

A kereszténydemokrata politikus által elmondottakra reagálva Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a kerékpározás egyre nagyobb teret nyer mind a közlekedésben, mind a turizmusban, ezért a kormány kiemelten kezeli ezt a területet. Hozzátette: 2010 és 2015 között 900 kilométer kerékpárutat, illetve -sávot alakítottak ki bruttó 34 milliárd forint értékben, a 2014-ben kezdődött uniós költségvetési ciklusban pedig 1000-1500 kilométer valósulhat meg.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője felszólalásában hangsúlyozta: nem kérdés, hogy a felsőoktatás átalakításra szorul, a kormány pedig vállalta az ezzel járó felelősséget. Választókörzetéből hozva példát elmondta, 2016 nyarától Egerben létrejön az Eszterházy Károly Alkalmazott Tudományok Egyeteme a helyi és a gyöngyösi főiskola összeolvadásával. Szerinte erős tudásközpont jöhet létre Egerben, az egyetemmé válás pedig nem pusztán adminisztratív döntés, hanem egy intellektuális előrelépés is.   Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint egy közösség sikere ez az egyetem létrejötte, amelyhez csatlakozik a Szent István Egyetem jászberényi kara is. Jelezte, az összeolvadás segítése céljából fel fog állni egy előkészítő bizottság, amelynek tagjait Balog Zoltán miniszter kijelölte. Közölte, az intézmény a helyi, a megyei igényeknek leginkább megfelelő képzéseket biztosítja majd, és duális képzéseket is indít. A felsőoktatás kapcsán beszélt az intézmények adósságának csökkenéséről és arról, hogy béremelés is lesz a területen.        
        
Schiffer András (LMP) szerint Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke meredek kijelentéseket tett a múlt héten Washingtonban. A kormánypárti politikus washingtoni nyilatkozatát úgy értékelte, a kormány a nép támogatását kéri a bevándorlási hullám megállításához, miközben a külügyi bizottság kormánypárti elnöke uszítja az Egyesült Államokat, hogy még több, a nemzetközi jogot lábbal tipró fellépést tegyen Európa peremén. Szerinte ezek a korábbi fellépések okozták például a menekültválságot. Schiffer András bírálta az Egyesült Államok és az EU között tervezett szabadkereskedelmi egyezményt is.   Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a képviselő következtetései túl messze mutatnak. Mint mondta, az elmúlt öt évben elért külpolitikai eredményekre büszkének kell lenni. Magyarország álláspontja sok mindenben finomodott, az Egyesült Államok pedig nagyon fontos partnere az országnak.
A szabadkereskedelmi egyezménnyel összefüggésben közölte, nem cél a minden áron való megállapodás.
    
Tóbiás József (MSZP) azt mondta, Magyarország rég nem látott egészségügyi válsággal néz szembe: sok a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedés, rossz a prevenció, egyre hosszabbak a várólisták, valamint óriási területi különbségek vannak a kórházak gyógyítási színvonalában. Fizetésemelést szorgalmazva az egészségügy, illetve a közszféra területén, felhívta arra a figyelmet, hogy a Szent Imre Kórház altatóorvosai a nem megfelelő anyagi körülmények miatt mondtak fel. Rétvári Bence azt vetette fel, hogy a szocialisták nem túl hitelesek, kormány elvette a 13. havi fizetést, helyette kórházi széfeket vett, és be akarta vezetni a vizitdíjat. Hozzátette: 2013 óta átlagosan 27 százalékos béremelés volt. Elmondta, a Szent Imre Kórházban állami vezetői fizetést kaptak egyes most távozott orvosok. Kifejtette: egy altatóorvos ott annyit keres, mint az egészségügyi államtitkár, 980 ezer forint az átlagbér. Amikor egy orvos túlórázott, akkor többet tudott keresni, mint a miniszterelnök – jelentette ki.
    
Novák Előd (Jobbik) szerint nemcsak a illegális bevándorlástól, hanem a nemzetgazdaságnak felbecsülhetetlen károkat okozó kormányzati korrupciótól is meg kell védeni az országot. Azt kérte a kormánytól, támogassa a Jobbik törvénymódosító javaslatait, amelyek változtatnak a helyzeten. Ezek közül kiemelte a politikusi álláshalmozás tiltását, a mentelmi jog eltörlését vagy a visszahívhatóság megteremtését. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt kérte, hogy a Jobbik valljon színt Kovács Bélával, a párt európai parlamenti képviselőjével kapcsolatban. Szerinte a politikust az Európai Unió legnagyobb korrupciós botrányával vádolják. Milyen érdekek miatt fedezi Vona Gábor pártelnök Kovács Bélát? – tette fel a kérdést. Kijelentette, hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben, a Jobbik azonban nem igazán szeretne a korrupció ellen fellépni, hiszen 2010-ben sem szavazta meg a Nemzeti Védelmi Szolgálat felállítását.

Kérdések

Gőgös Zoltán (MSZP) a földbérletekről beszélve felidézte, hogy az előző héten elfogadtak egy nemzeti földvagyonnal összefüggő javaslatot, amely szerint a kétoldalú szerződésben alapított előhaszonbérleti jogokat visszamenőlegesen eltörlik. Arra kért választ, a korábban megkötött földbérleti szerződések hatályosak-e. Kitért a Ptk.-módosításra is, amely szerint a korábban megkötött földbérleti szerződések újnak minősülnek. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úgy reagált, csodálkozik, hogy alapvető földjogi kategóriákban milyen tájékozatlan a képviselő. Kiemelte: a nemzeti földalapról szóló törvény határozza meg, hogy föld-előhaszonbérleti jog nem gyakorolható. Ez kerül a szerződésekbe is – mondta, hangsúlyozva: ez a szabályozás nem változott. Ha pedig valaki a tulajdoni maximumot túllépi, egyértelmű, hogy nem szerezet tulajdont. Azt javasolta, a képviselő tanulmányozza alaposabban a földtörvényt.     

Ikotity István (LMP) kiemelte: nem számít újdonságnak, ha az egészségügy katasztrofális állapotáról hallanak, s az ország valamelyik részén nem fizetik ki a túlórákat. Egyik példaként Kalocsát említette, majd hozzátette: legutóbb tízezer egészségügyi dolgozó várhatott heteket, hogy bérét kifizessék. Hiányolta az általános alapbéremelést, szavai szerint a keresetek az unióban a legalacsonyabbak. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára rámutatott: közös szándék, hogy az egészségügyben a dolgozók bére növekedjen. Emlékeztetett: 2012-13-ban általános béremelés volt, idén főként a betegágy mellett, több műszakban dolgozók keresete nőtt. Tavaly 75 milliárddal több bértömeget biztosítottak, idén 5,4 milliárd, jövőre 12 milliárd pluszjuttatást adnak a korábbiakhoz képest. Az államtitkár elnézést kért azoktól, akik az informatikai bérszámfejtési problémák miatt késve kapták meg bérüket. Úgy tudják, a juttatások azóta megérkeztek.
    
Kulcsár Gergely (Jobbik) arról beszélt, 2013 végén derült ki, hogy az ügyészség hivatali visszaélés és vesztegetés miatt nyomoz Balmazújvárosban, és a fideszes városvezetés is érintett lehet az ügyben. Már akkor felszólították Tiba Istvánt, az akkori polgármestert, hogy tisztázza helyzetét.  Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese rámutatott: vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetést büntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás a Központi Nyomozó Főügyészségen. A főügyészség a volt balmazújvárosi jegyző - jelenlegi polgármester – és egy vállalkozó ellen emelt vádat – ismertette, jelezve: az első tárgyalást a közelmúltban tartották meg.   Hangsúlyozta: az ügyészi vádnak a törvényi követelményeknek megfelelően beszerzett bizonyítékokon kell alapulnia, ezek alkalmasak bárki bűnösségének alátámasztására, az ártatlanság vélelmének megdöntésére. Minden ügyben a törvényesség az egyetlen mérce, sem a párttagságnak, sem a képviselői minőségnek nincs relevanciája - jelentette ki Lajtár István.

Tilki Attila (Fidesz) a Vásárhelyi-tervvel összefüggésben felidézte: 2002-10 között nem sok történt a beregi és szatmári emberek biztonsága érdekében, az árvízvédelemre fordított költségeket folyamatosan csökkentették. A szocialisták kormányzása idején a Tisza-Szamos közötti tározót is képtelenek voltak elkészíteni. A képviselő kiemelt jelentőségűnek nevezte a beregi árapasztó tározó kialakítását, és az iránt érdeklődött, hogyan halad a program továbbfejlesztése.   Pogácsás Tibor, belügyi tárca önkormányzati államtitkára kiemelte: eddig hat tározó épült meg, ezek árapasztó hatása 35 centiméter a Tisza teljes szakaszára. A tervben ugyanakkor egy méter szerepel, ezért további munkálatokra kell számítani.   Beszámolt arról, hogy a programhoz kapcsolódva a 2014-20-as időszakban a Felső- és Közép-Tiszán további két árvízszintcsökkentő tározó kialakítása és a hullámtér rendezése várható.

Az MSZP-s Tukacs István arról beszélt, hogy hat aneszteziológus távozik a fővárosi Szent Imre Kórházból. Egyikük - idézte - elmondta, hogy havi bruttó bére 325 ezer forint, és gyakorta heti hat ügyeletet ad. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára úgy reagált: a Fidesz-KDNP-kormánynak sikerült lassítania az orvosok elvándorlásának folyamatát, ami leginkább a rezidenseket és a szakorvosokat érinti, ezért a kormány kiemelten támogatja őket.

A jobbikos Rig Lajos is arról beszélt, hogy hat altatóorvos mondott fel a budapesti Szent Imre Kórházban. Elmondta, értesülései szerint többször is előfordult, hogy két műtőben egy szakorvos altatott, ami jogellenes. Az Emmi államtitkára, Rétvári Bence válaszában megjegyezte, hogy az érintett hat orvosból kettő egy másik intézménybe megy át.

Az LMP-s Sallai R. Benedek azt kérdezte az agrárkormányzattól, hogy miért nem tett a földadó ellen. Reagálásában Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt mondta, a földadó kifejezés megtévesztő. A szóban forgó települési adó sem adójogilag, sem a gyakorlatban nem terheli a mezőgazdasági termelőket, így fellépniük sem kell ellene. Hangsúlyozta: a települési adó nem jelentheti a mezőgazdasági termelők adóztatását.

A szocialista Kiss László arra várt választ, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) mikor biztosít megfelelő körülményeket a tanárok munkájához. Rétvári Bence Emmi-államtitkár azt felelte: az elmúlt években 12,5 milliárd forintból 50 ezer eszközzel bővült a köznevelési informatikai eszközpark. Idén novembertől pedig 150 ezer tanár ingyen használhatja a legalapvetőbb Microsoft-alkalmazásokat.

Ikotity István (LMP) az ápolási díjból élő hozzátartozók nehéz helyzetére hívta fel a figyelmet. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a problémát általánosnak nevezte, ugyanakkor megjegyezte: az ápolási díjat az állam állja. Annak emelt összege elmondása szerint bő 38 ezerről csaknem 45 ezer forintra változott, de 53 ezer forintot is kaphatnak azok, akik kiemelt ellátásban részesülnek.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a mindennapos testnevelésről szólva kijelentette: annak nincsenek meg a feltételei, így egyre kaotikusabb helyzet alakult ki az iskolákban. Rétvári Bence az ország egészségügyi adataival indokolta a mindennapos testnevelés bevezetését, és rámutatott: uszoda- és tornaterem-építések, valamint felújítások is folyamatban vannak az országban. Szerinte a tornaórákat mindenhol meg lehet tartani, ahol nincs terem, ott egyesületek helyiségeiben.

Bana Tibor (Jobbik) a körmendi szülészet-nőgyógyászat, valamint a belgyógyászat megszüntetését kifogásolta. Rétvári Bence a születések számának csökkenésével, ágykihasználtsági adatokkal indokolta a leépítést, azt, hogy koncentráltabb ellátás mellett döntöttek. Nőgyógyászati tevékenység egynapos sebészeti ellátásként továbbra is zajlik a városban.

Szél Bernadett (LMP) szerint most a szociális dolgozók bérével játszik a kormányzat. Rétvári Bence szerint a képviselő vádja nem felel meg a valóságnak. Kijelentette: a szociális szektorban bértábla szerint dolgoznak az emberek, így bérleszorításra nincs mód. Kijelentette: van olyan házi segítségnyújtás, ami nem igényel egészségügyi végzettséget.

Azonnali kérdések

Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában, hozzátéve: szigorúbb, mint bármely korábbi hazai közbeszerzési törvény, és szigorúbb, mert szélesebb körre, több állami vezetőre terjed ki, mint bármikor korábban.

Pósán László (Fidesz) azt firtatta: vajon jogos a felsőoktatásban dolgozók elégedetlensége most, hogy béremelésre számíthatnak, vagy egy hecckampány zajlik, ami az Oktatói Hálózathoz köthető. Emlékeztetett: 15 plusz 5 plusz 5 százalékos béremelésre számíthatnak a szektor dolgozói a következő években, azután, hogy a szocialista kormányok alatt nem emelkedett a jövedelmük. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy felelt: a magyar reformok működnek, gazdasági többlet keletkezik, ebből a felsőoktatási dolgozók is részesülhetnek. Szükség is volt rá, a pedagógusi életpálya elszívó hatása miatt - jegyezte meg, és szűk kisebbségnek nevezte azokat, akik most tiltakoznak.

Móring József Attila (KDNP) a mintegy hárommillió nyugdíjas megbecsülését össztársadalmi érdeknek nevezte. Az infláció feletti nyugdíjemelés mindannyiunk elvárása, és feltette a kérdést: mekkora lesz a nyugdíjemelés és annak vásárlóértéke a jövő év elején? 1,6 százalékos – válaszolta Rétvári Bence, hozzátéve: az elmúlt öt évben a járadékok vásárlóértéke 8,6 százalékkal emelkedett, vagyis ez a kormány többet adott vissza az időseknek, mint amennyit a szocialisták elvettek, több mint egy hónapi értékkel növelve annak vásárlóerejét. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!